Jump to content

Kajak-kenu: újabb vb-helyek találtak gazdára

2014. 06. 29. 09:43

Szombaton folytatódott a szegedi Maty-éren zajló kajak-kenu világbajnoki válogató. Pénteken öt indulói hely kelt el, szombaton pedig újabb versenyzők váltották meg moszkvai repülőjegyüket. A kenusoknál C-1 1000 méteren Vajda Attila, C-2 200 méteren Lantos Ádám és Nagy Péter, C-2 500 méteren a Lakatos Zsanett, Takács Kincső páros, a női kajakosoknál a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kettős 500 méteren, a Medveczky Erika, Sarudi Alíz duó 1000 méteren, valamint Csipes Tamara ezer egyesben jut majd szóhoz, míg férfi kajakban Dombvári Bence 500 egyesben, a Dombi Rudolf, Boros Gergely kettő 500 párosban kvalifikálta magát.

„Kemény ütközet volt, szerintem ilyen csatát még nem vívtunk Henrikkel. Alaposan meghajtott, de nem adtam fel, végig kitartottam és az utolsó kétszázon sikerült is ellépnem. Pedig nagyon fáradt vagyok. Az edzéseken használunk egy mérőműszert, amelynek az értékei szerint túledzett vagyok” - mondta Vajda Attila, aki Vasbányai Henriket ismét legyőzve szerezte meg a világbajnoki indulás jogát.

A szegediek versenyzője rajthoz állt C-1 200 méteren is (a hatodik lett), amelyen ezúttal Nagy Péter győzelmét hozta a már megszokottnak mondható Nagy Péter-Lantos Ádám párbaj. Ki kell emelni az ifjúságikorú Hajdu Jonatán teljesítményét is, aki remek rajtjának köszönhetően a harmadik helyen zárt a felnőtt mezőnyben. Hajdú a tavalyi idény során az Olimpiai Reménységek Versenyén, valamint az ifjúsági Eb-n és vb-n is számolatlanul nyerte az érmeket - főleg aranyat - és látszik, hogy lassacskán a felnőtt mezőnyben is hasonló magasságokig juthat.

„A rajtom nagyon jól sikerült, de kemény futam volt, aminek a végére sajnos elfogytam. Azért megéreztem, hogy ez a felnőtt mezőny” - mondta Hajdu Jonatán, aki a partról nézte végig a kenu párosok csatáját, amelyben a papírformának megfelelően a Nagy Péter, Lantos Ádám kettős diadalmaskodott.

„Vicces ez a felállás, hiszen párosban abszolút kiegészítjük egymást, míg egyesben a legnagyobb riválisok vagyunk. Most döntetlenre állunk Lantival, akivel a jelen helyzet szerint szétlövünk az egyes indulás jogáért. Tavaly is én nyertem a második válogatót, aztán a szétlövésen kikaptam. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ez a párbaj, amelyet szerencsére a tavalyival ellentétben most rajtgépből vívhatunk meg” - mondta Nagy Péter a versenyt követően.

A szombati nap a nőknél Csipes Tamara napja volt, aki délelőtt Szabó Gabriellával megnyerte a K-2 500 métert Kárász Anna és Vad Ninetta előtt, majd délután K-1 1000 méteren is fölényesen győzött az első válogatón első Farkasdi Ramónával szemben. Mivel a győriek nem látták értelmét a szétlövésnek, így Csipes egy nap alatt két vb-indulói helyet zsebelt be.

„Ha kicsit több idő van a két válogató között talán ötszáz egyesben is jobban szereplek, ami a négyes szempontjából is jól jött volna. Elégedett vagyok a párossal, Gabival még sosem mentünk ilyen jó pályát, és nem voltam nehéz helyzetben az ezer egyesben sem” - vélekedett Csipes Tamara. A szám világbajnoki címvédője Medveczky Erika ezúttal nem állt rajthoz, mert a K-2 1000 méterre fókuszált, amelyet esélyeshez méltó módon nyertek meg Sarudi Alízzal.

A női kenusoknál a papírformának megfelelően Lakatos Zsanett és Takács Kincső párosa nyert. A férfi kajakosoknál Dombvári Bence a pénteki 1000 egyes mellé az 500 egyes indulási jogát is megszerezte, míg a párosoknál Dombi Rudolf és Boros Gergely győzött, s szerezte meg a moszkvai indulás lehetőségét.

(Fotó:mkksz.hu)