Jump to content

Kajak-kenu: hétvégén Eb, a csapat holnap indul

2014. 07. 09. 17:54

Csütörtökön útra kell a magyar kajak-kenu válogatott a brandenburgi Európa-bajnokságra, amelyen a paraszámokban indulókkal együtt 39 versenyző száll vízre. Storcz Botond szövetségi vezetőedző legalább tíz érmet remél a csapattól, igaz, a jövő hétvégi szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság sikere érdekében néhány versenyszámban nem a legerősebb egységekkel vesz részt a válogatott a kontinensviadalon.

Igen sűrűre sikeredett az idei kajak-kenu idény, számos komoly versenyt rendeznek, a világkupa szezon mellett Európa-bajnokságot, Világbajnokságot és a fiatalok számára Szegeden rendezik az U23-as világbajnokságot is. Éppen ezért van nehéz dolga Storcz Botond szövetségi kapitánynak, aki a csapatösszeállítás miatt vakarhatja a fejét.

Strocz és a vezetőség döntésének értelmében az U23-as vb sikerének érdekében több számban sem a legerősebb egységekkel rajtol a pénteken kezdődő brandenburgi felnőtt Európa-bajnokságon a magyar csapat. A legjobbak közül például itthon marad Dudás Miklós és Khaut Kristóf is.

„Fontos a szegedi világbajnokság, és azt is szem előtt kell tartanunk, hogy nincs egy teljes hónap a brandenburgi kontinensviadal, valamint a moszkvai világbajnokság között. Adódtak olyan számok, amelyekben a válogatók eredményei után nem tartottunk szétlövést, hanem az egyik egység az Európa-bajnokságon, a másik a világbajnokságon jut majd szóhoz. Ez azért is hasznos, mert a jövő évi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt több egységet is ki tudunk próbálni a nemzetközi színtéren, a férfi kajak esetében például két különböző négyes mutatkozik be, és más-más egységek indulnak példának okáért ezer párosban is – magyarázta Storcz Botond szövetségi vezetőedző, aki nem fél attól, hogy nem lesz eredményes ez a kontinensviadal. - A válogatókon nagyon erős eredmények születtek, kíváncsi vagyok rá, hogy mennyit érnek majd ezek a nemzetközi mezőnyben. Úgy érzem, ezúttal is eredményes lesz a magyar csapat, legalább tíz érmet várok a mieinktől.”

Weisz Róbert, a parakenu szakág vezetője is bízik az éremszerzésben, igaz, a magyarok több újoncot is avatnak majd ezen a kontinensviadalon.

„A férfiaknál két versenyzőnket, Bencze Jánost és Geri Dánielt az elmúlt időszak eredményei alapján a legjobb hat közé várom, a többiek most mutatkoznak be világversenyen, és remélem, hogy jó tapasztalatokat szereznek a moszkvai világbajnokság előtt – mondta a szakvezető, aki azt is elárulta, hogy a hölgyeknél Váczi Anita betegség miatt nem tud a csapattal tartani, helyette Kajdi Katalin szerepel, aki kajakban és kenuban is rajthoz áll.

Az Európa-bajnokságon résztvevő sportolók adatlapjai a honi szövetség honlapján keresztül érhetőek el.