Jump to content

Kajak-kenu Eb: Kammerer nem, Szabó Kristóf ott lesz a döntőben

2014. 07. 11. 19:21

Kammerer Zoltán nem jutott be a döntőbe a kajak egyesek 1000 méteres versenyében a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A viharos szélben lebonyolított péntek délutáni középfutamok során a kajakos Gál Péternek és a kenus Vass András, Varga Dávid duónak sem sikerült a legjobbak közé kerülnie, a kenus Szabó Kristóf ugyanakkor ott lesz a döntőben.

Kammerernek nemcsak az ellenfelekkel - köztük a címvédő dán Rene Holten Poulsennel - kellett megküzdenie középfutamában, hanem az időközben viharossá fokozódó széllel is. A háromszoros olimpiai bajnok, 36 éves kajakozó ennek ellenére sokáig a továbbjutást érő harmadik helyen haladt, a hajrához érve azonban a lengyel Rafal Rosolski megelőzte, így - 13 századmásodperccel lemaradva - negyedikként ért célba és a B döntőbe került.

Az 500 méteres középfutamokban is az első három helyezés ért továbbjutást, itt három magyar hajó próbálkozott. Elsőként a kajakos Gál Péter - aki élete első felnőtt világversenyén szerepel -, de rajta is kifogott a szél, csak nyolcadik lett. A Vass András, Varga Dávid kenu kettesnek sem sikerült továbbjutó helyen zárnia, a visszalőtt rajt után ötödikként ért célba.

A nap utolsó számában ugyanakkor, C-1-ben a szintén újonc Szabó Kristóf megörvendeztette a magyar szurkolókat, a harmadik helyen végzett, és ezzel bejutott a fináléba.

Szombat délelőtt a 200 méteres előfutamokat rendezik az Eb-n, majd délután már a döntők következnek: a nyolc közül hétben lesz magyar hajó.

(Forrás: MTI, fotó: sportfm.hu)