Jump to content

Kajak-kenu vb - aranyéremmel zárt a magyar férfi váltó, 17 érmet nyertünk Moszkvában

2014. 08. 10. 17:39

A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így a magyar különítmény 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárta a viadalt.

A férfi kajakosoknál Dudás Miklós volt az első ember, ő negyedikként "adta át a stafétabotot" az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándornak, majd a mindössze 18 éves Nádas Bence következett, aki harmadikként váltotta a befejező embert, Hérics Dávidot. Utóbbi aztán óriásit hajrázott, s nagyszerű teljesítménnyel behozta a csapatot az első helyre. A fiatal együttesben Dudás a rangidős a maga 23 évével, Hérics 1993-as, Tótka 1994-es, Nádas pedig 1996-os születésű, tehát igen nagy jövő előtt állnak sprintereink.

A kenusoknál bronzérem jutott a magyaroknak: a Lantos Ádám, Nagy Péter, Hajdu Jonatán és Korisánszky Dávid alkotta együttes szinte végig a harmadik helyen haladt a nagy fölénnyel győztes oroszok, valamint az ukránok mögött, s végül felléphetett a dobogóra.

A női kajakosok - Vad Ninetta, Kárász Anna, Lucz Dóra és Tóth Dzsenifer - éppen lemaradva a dobogóról negyedikek lettek.

Az első döntős napon, szombaton egy arany-, két ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek a küldöttség tagjai. Az első helyet – címét megvédve – a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű egység szerezte 500 méter négyesben, míg Csipes Tamara második lett 1000 méter egyesben. A kenus Vajda Attila ugyancsak címvédőként – egy kizárás után – harmadikként zárt egy kilométeren, s ezen a távon ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó, illetve a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid és Sarudi Pál alkotta kenunégyes. Vajda később egy második helyet is begyűjtött 5000 méteren, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett a leghosszabb távon.

Vasárnap délelőtt aztán éremeső következett. Fél kilométeren győzött – címét megvédve – Kozák Danuta, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó, Csipes kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes címvédőként kikapott a román egységtől, másodikként zárt, az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba. A legrövidebb távon, 200 méteren egy arany jutott a magyaroknak a Kárász Anna, Vad Ninetta alkotta kajak páros révén.

A magyar válogatott minden előzetes várakozást túlszárnyalva összesen 17 érmet – 6 aranyat, 5 ezüstöt és 6 bronzot – szerzett a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. Az olimpiai számokban három elsőség, egy második és két harmadik hely volt a mérleg.

(Fotó/Forrás: MTI)