A cseh játékos elleni, a selejtező második fordulójában zajló párharc remekül kezdődött Babos számára, az első szettben ugyanis egy-egy, mindkét fél részéről véghezvitt adogatás után zsinórban öt gémet zsebelt be honfitársunk.
A második játszma során egészen 4:4-es eredményig magabiztos szervajátékoknak lehettek szemtanúi a helyszínre kilátogató nézők, ezen állásnál azonban brékelni tudta a kvalifikáció hetedik kiemeltje Babost, majd izgatottság legapróbb jelét sem mutatva hozta a saját adogatását. A harmadik, mindent eldöntő felvonás az elsőhöz hasonlóan egyoldalúra sikeredett. A tizeddiként rangsorolt magyar hölgy miután elbukta a saját szerváját , egyhuzamban hat játékot begyűjtve végül közel másfél óra alatt múlta felül vetélytársát.
A világranglista kilencvenharmadik helyét elfoglaló Babos a 64-es főtábla első körében a korábbi világelsővel, a ranglétra jelenlegi tizenhatodikjával, a szerb Jelena Jankoviccsal fog megmérkőzni.
(pd, szp)
(forrás:sportrajongo.hu/fotó:sporthir24.hu)