McIlroy idén három alkalommal nyert az European Touron, többek között az év végi DP World Tour Championship trófeáját is be tudta gyűjteni, a sikernek köszönhetően pedig a kereseti lista élén zárt. McIlroy mellett többek között Justin Rose, Branden Grace, Andy Sullivan, Anirban Lahiri és Danny Willett pályázott a díjra, ám igazság szerint az észak-írrel szemben nem nagyon volt esélyük a győzelemre.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy ismét az év golfozója lettem Európában. Nagyon büszke vagyok arra, hogy immáron harmadik alkalommal szereztem meg ezt a címet. Mindig nagyon különleges, teljesen mindegy, hogy hányadik alkalommal kapom meg ezt az elismerést” – kommentálta az újabb elsőségét a világranglista jelenlegi harmadik helyezettje.
Az újdonsült vőlegény kiválóan kezdte az idényt hiszen megnyerte még az évad elején az Omega Dubai Desert Classic tornát, majd a WGC-Cadillac Match Play Championshipen sem talált legyőzőre. Nyáron azonban megtorpant, persze ehhez leginkább az kellett, hogy elszenvedjen egy buta sérülést – egy baráti sörmeccs során szakította el részlegesen a bokaszalagját. McIlroy ennek köszönhetően kénytelen volt kihagyni az Opent és a WGC-Bridgestone Invitational tornát, mindkettőt ráadásul címédőként.
Az észa-ír a PGA Championshipen tért vissza, majd az idényzáró viadalig három top-12-es helyezést tudott felmutatni. Az utolsó verseny előtt szinte minimális különbség volt közte és Willett között a kereseti listán, ám az idényzárón aratott sikerének köszönhetően bebiztosította végső győzelmét.
McIlroy összességében nyolc tornán zárt a legjobb 10 között és három győzelmet aratott, ami ha megnézzük, hogy hány tornán indult – tizenkettőn! – elképesztő teljesítmény.
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:cnn.com)