A sajtóban csak a monogramjával - S.N. - megnevezett híres kajak edző, korábban több nagynevű kajakos mesetere is volt. A jelenleg Nagykanizsán dolgozó tréner edzette többek között az olimpiai bajnok Horváth Gábort, de a szintén olimpiai bajnok férfi kajaknégyes többi tagjának, a jelenlegi szövetségi kapitánynak, Storcz Botondnak, valamint Vereckei Ákosnak és a még mindig aktív Kammerer Zoltánnak is irányította a felkészülését.
S.N. a 15 éves lány állítása szerint internetes üzenetekben, feltehetően valamilyen üzenetküldő programon keresztül (Facebook messenger, vagy más), de lehet, hogy telefonos sms-ben zaklatta tanítányát. A médiában megjelent hírek szerint az edző érdeklődött a lánynál, hogy volt-e már fiúval, de nem ez volt a legdurvább kérdése.
A hírek szerint a lány előbb barátnőjének mesélt a dologról, aki bevonta édesapját is, így később az edző által zaklatott lány már felnőtteket bevonva tudott válaszolni a zaklató kérdéseire, hogy a beszélgetést később bizonyítékként is lehessen felhasználni.
A Blikk úgy tudja, hogy S.N. nem csak a 15 éves lányt zaklatta, hanem összesen négyet, a legfiatalabb 13, a legidősebb 16 éves. A lap állítása szerint a szakember többször meg is fogdosta a lányokat.
„Fogalmunk sem volt a molesztálásról – árulta el a Bors érdeklődésére dr. Molnár Zoltán, a kanizsai klub elnökségi tagja, bár mások szerint egyik tagnak tudomása volt az esetről. – Megdöbbentünk a hír hallatán, de nem akarunk alaptalanul vádaskodni, és vizsgálatot indítunk.”
Az üggyel kapcsolatban természetesen Baráth Etele, az MKKSZ elnöke is megszólalt, mégpedig egy hivatalos közlemény formájában.
„Miután nem kaptunk hivatalos értesítést, így az ügyben nem tudunk érdemben nyilatkozni. Soha nem fordult elő a sportágunkban hasonló eset, amíg be nem bizonyosodik valakiről, hogy bűnös, addig az érintett szakembert is megilleti az ártatlanság vélelme. Mentegetni azonban senkit sem fogunk, ha az említett ügy bizonyságot nyer, az illetőnek egyetlen napra sincs tovább helye a kajak-kenu sportágban.”
Az ügyben természetesen megkeresték az edző volt tanítványait is, az olimpiai bajnok Horváth Gábor csak a Tényeknek nyilatkozott:
„Megdöbbentett, amit hallottam, hiszen két lány édesapjáról van szó. A sportra nagyon rossz fényt vet az ügy, amennyiben ez igaz, akkor az ilyen embereket el kell távolítani a sportágból.”
Az ügynek természetesen lesz még folytatása és gyaníthatóan folyamatos beszédtémát ad majd mind a sajtó, mind a közvélemény számára, miután egyrészt borzalmas dologról van szó, másrészt szinte még alig csitultak el - ha egyáltalán elcsitultak - az úszó szövetség és a volt szövetségi kapitány, Kiss László körüli botrányok. Mint ismeretes Kiss Lászlóról pár hónapja derült ki, hogy több mint 50 évvel ezelőtt csoportos nemi erőszakban vett részt. Kiss előbb tagadott, majd lemondott és utána mindent beismert. Ezt követően egyre másra kerülnek elő zaklatásról, molesztálásról szóló hírek, történetek az uszodák környékéről, most pedig itt az újabb ügy, ezúttal egy másik tradicionális magyar sikersportág háza tájáról.
Persze a hangsúly nem a sikersportágakon van, hanem az áldozatokon, akiket megfélemlítettek, zaklattak. Remélhetőleg a kajakos lányok nem szenvedtek maradandó lelki sérüléseket és végre a magyar sportot irányítók a sorozatos botrányok után felemelik a hangjukat, kiállnak az áldozatok mellett, levonják a konzekvenciákat és a tanulságokat és egyszer és mindenkorra rendet tesznek a házuk tája körül. Ez tehetik akár egyrészt példás büntetéssel a beteg és magukról megfeletkező edzők részére, valamint előadásokkal, prevenciókkal a fiatalok számára.