Mint ismeretes Gyurta Dániel olimpiai címvédőként vágott neki a 200 méteres mellúszásnak Rióban. Az Újpest versenyzője azonban már az előfutamban kiesett és összesítésben csak a 17. lett. Az M1 Ma este című keddi adásában Gyurta beszélt a riói sikertelenségről és Széles Sándorral való viszonyáról is. Elmondta: szeretné folytatni a munkát Szélessel, ám a Széles által az edzőkollegákkal szemben megfogalmazott kritikákkal nem tud egyetérteni.
A mesteredző közvetlenül Gyurta riói szereplése után azt mondta, hogy nem tudja vállalni a felelősséget, amiért a címvédő már az előfutamban kiesett 200 méteres mellúszásban. Széles inkább tovább tolta a felelősséget és az interjúban azt tanácsolta a riporternek, hogy kérdezzék meg Kovácshegyi Ferencet és Wirth Balázst, hogy ki a felelős. Széles elmondása szerint ő változatlanul elkészítette az edzésterveket, de az utolsó évben, amikor Gyurta egyre gyengébben úszott, az UTE sportolója más felkészülési program szerint tréningezett. A szakember elmondása szerint január óta elsőként érkezik tanítványa edzéseire és utolsóként távozik, mégsem tudja vállalni a felelősséget a szerepléséért.
Széles kirohanására szinte még az is felkapta a fejét, aki nem járatos az úszásban. Mert ilyet egy edző nem mond sem a tanítványáról, sem a csapatáról. Nem mond, mert nem elegáns, nem sportszerű ráadásul a sorok között olvasva azért kiderül, hogy nem is feltétlenül igaz. Szélesnek az lett volna a dolga, hogy kiálljon tanítványa mellett, óvja, kicsit dédelgesse, aztán irányt mutasson és felrázza. Valahogy úgy, ahogy a tanítvány állt ki a mester mellett a vészterhes időkben, amikor Széles Sándorról szinte mindenhol azt lehetett olvasni, hogy komoly alkohol problémái vannak, hogy már a versenyeken sem tudja féken tartani szenvedélybetegségét, hogy itt-ott, úgy kellett "összeszedni", hogy volt olyan nemzetközi verseny, amelyről repülőgéppel kellett hazautaztatni, mert azonnali orvosi beavatkozásra volt szüksége. Széles Sándor mellett akkor Gyurta Dániel - szinte egyedüliként - kiállt, soha egy negatív hangvételű megszólalása nem volt, mindig védte, óvta a média "hiénáitól" Sanyi bácsit. Azt a Sanyi bácsit, aki ezekszerint mindezt elfelejtette. Nem vagyunk egyformák.
A dolog érdekessége, hogy a felek mindezek ellenére folytatnák együtt a munkát, ám valószínűleg előbb tiszta vizet kell önteni a pohárba. Széles kétség kívül a világ egyik legjobb edzője, mindent tud az úszásról és Daniról is. Gyurta a világ egyik legjobb mellúszója, aki most hulllámvölgybe került és szüksége van a segítségre. Egyszer már kimásztak együtt egy igen mély gödörből, talán most is sikerülne, ám előtte tisztázni kell a vitás kérdéseket.