Miklós Edit több mint egy másodperccel lemaradva az első helyezettől a 12. helyen zárt lesiklásban az alpesi sízők világkupa-sorozatának franciaországi állomásán szombaton.
Az MTK versenyzője, aki a szezonnyitón, Lake Louise-ban a dobogó harmadik fokára állhatott fel ebben a vk-számban, ezúttal 1:47.38 perc alatt ért célba, 1.24 másodperccel lemaradva a győztestől.
A magyar szövetség beszámolója szerint az időjárási körülmények ideálisnak bizonyultak, verőfényes napsütés és tökéletesen előkészített pálya fogadta a sízőket. Az olimpia hetedik helyezett Miklós Edit a pálya felső szakaszán az ötödik-hatodik részidőt produkálta, a második ugratónál azonban nem sikerült hibátlanul teljesítenie. A középső, kanyargós szakaszt jól megoldotta, végül nyolcadikként haladt át a célvonalon. Az utána következők közül négyen előzték meg.
"Az ugratónál túlságosan direkt vonalat választottam, így korrigálnom kellett a következő három kanyarban, és belementem a kiruccsolt hóba. Nagyon sokat veszítettem. A technikás rész ma jobban ment, de sajnos egy hibával sokat lehet veszíteni" - nyilatkozta Miklós Edit, aki a szakági világkupában az ötödik, összetettben pedig a 19. helyen áll.
A szombati viadalon az élen a szlovén Ilka Stuhec végzett, az osztrák Cornelia Hüttert és az olasz Sofia Goggiát megelőzve. A 26 éves Stuhecnek ez már a negyedik világkupa-diadala volt ebben az idényben. Vasárnap szuperóriás-műlesiklást rendeznek Val d'Isere, a mezőnyben Miklós Edittel.
Eredmények:
1. Ilka Stuhec (szlovén) 1:46.14 perc
2. Cornelia Hütter (osztrák) 1:46.42
3. Sofia Goggia (olasz) 1:46.46
...12. Miklós Edit 1:47.38
A szakági vk állása:
1. Stuhec 300 pont
2. Goggia 162
3. Lara Gut (svájci) 130
...5. Miklós Edit 108
Az összetett vk állása:
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 498 pont
2. Goggia 467
3. Stuhec 445
...19. Miklós Edit 128