Két, egyformán ötszörös vb-győztes is kihagyja az alpesi sízők februári világbajnokságát: az amerikai Ted Ligety műtét előtt áll, a norvég Aksel Lund Svindal már át is esett egy újabb operáción.
Távolmaradásukat mindketten Instagram-oldalukon jelentették be. Ligety állandósult hátfájdalmai miatt döntött úgy, hogy kés alá fekszik. A 32 éves versenyző azt is tudatta, hogy immár a következő idényre összpontosít, és többek között szeretné megvédeni óriás-műlesiklásban szerzett olimpiai bajnoki címét a 2018-as pjongcsangi téli játékokon.
Svindalnak megint a bal térdével támadtak gondjai, végül úgy döntött, hogy az egyszer már operált részt újból megműtteti. Az orvosi beavatkozás megtörtént a szuper-óriásműlesiklásban olimpiai bajnok, 34 éves norvég sztárnál, akinek tavaly elszakadt a térdszalagja, s bár felépült, tökéletesen nem jött rendbe. Mostani helyreállító műtétje után – fotót is posztolva magáról, amint kórházi ágyán fekszik – tudatta, hogy ezen a télen már nem versenyezhet, a következő szezonban azonban visszatér.