Jump to content

Ezek Pars Krisztián tervei idénre

2017. 01. 17. 11:57

Pars Krisztián bízik benne, hogy sérülésmentes lesz a következő öt-hat hónapja, és sikerül érmet nyernie a londoni világbajnokságon.

 

    Az olimpiai bajnok kalapácsvető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden elmondta, hogy nehéz volt feldolgozni a tavalyi olimpiai szereplést, illetve az egész idényt, de most már rendbe jött és "gőzerővel készül" az idei feladatokra.

    A kétszeres Európa-bajnok (2012, 2014) és kétszeres világbajnoki-ezüstérmes (2011, 2013) atléta tavaly áprilisban lovaglóizom-műtéten esett át, a riói játékokon 75,28 méterrel hetedik lett, most pedig a 20. versenyidényére készül.

    "Úgy vagyok vele, hogy szeretek versenyezni, szeretem a kihívást, ez hajt előre minden év elején" - reagált a 34 éves Pars arra, miként tud nekikezdeni évről évre az edzéseknek. Hozzátette: motiválja az is, hogy a körülötte lévő fiatalokkal fel kell vennie a versenyt.

    A műtétjétől mostanáig eltelt időszakról azt mondta, a felépülés kettő helyett négy hónap volt, mert az izom nem úgy működött, ahogy kellett volna.

    "Ezért most, az elmúlt másfél hónapban szépen vissza kellett rakni a mozgást abba az irányba, ahol tartottunk" - majd magyarázatként annyit fűzött hozzá, hogy az operációt követően kicsit kifelé ment a jobb lába, és azon kellett dolgozni, hogy ismét szűken bent tudja tartani a dobókörben.

    Elmondta, hogy a múlt héten fölfázott a kinti hideg edzések miatt, de vasárnap négy hétre - már 12. alkalommal - a Dél-afrikai Köztársaságba utazik meleg égövi edzőtáborozásra.

    Az augusztus első felében sorra kerülő világbajnokságot Londonban rendezik, ahol aranyérmet nyert a 2012-es játékokon.

     "Kevés emlékem van az olimpiai versenyről, mert menet közben eksztázisban vagyok, a dobási sorrendet, a részletes eredményeket nem tudnám felsorolni, de maga az élmény megvan, és az is, hogy a dobókör jó volt. Ez azért fontos, mert ehhez tudunk felkészülni." - nyilatkozott.

    A kérdésre, hogy különleges lenne-e ott egy érem, esetleg a legfényesebb megszerzése, úgy reagált: "Ez a cél".

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)