Jump to content

Még korszerűbb lesz az eplényi síaréna

2017. 02. 13. 13:53

Pályabővítés, új háromüléses felvonó és egy két hegy közötti nyári átcsúszópálya is szerepel az eplényi síaréna fejlesztési tervei közt, melyekről a síközpont cégvezetője tájékoztatta hétfőn az MTI-t.

 

Ebele Bálint elmondta: a beruházásokat kormányzati támogatásból, banki hitelből és az idei szezon termelte önerőből - a bevételektől függően akár összesen 600 millió forintból - tervezik megvalósítani.

Ennek részeként tíz méterrel kiszélesítik és ötszáz méterrel meghosszabbítják az A7-es sípályát, mely Magyarország legnagyobb kezdő-középhaladó pályája lesz, egy kilométer hosszúságban. A cégvezető szerint ezzel harminc százalékkal bővül a haladó-középhaladó oktatásra alkalmas és családbarát pályák hossza. Az oktatást szolgálja a völgybe tervezett új tanulópálya is.

Az új pályához kapcsolódóan a következő szezonra új háromüléses síliftet is üzembe állítanak, amely egy kilométeres hosszával Magyarország leghosszabb ülőliftje lesz. Az itt épülő új hüttével együtt a pálya önálló attrakcióként tehermentesíti majd az A1-es pályát és a négyüléses felvonót, így csúcsidőben is megszűnik a hosszú várakozási idő - mondta Ebele Bálint.

Hozzátette: a nagyobb területre tíz új hóágyúval bővítik jelenlegi 44 hóágyúból álló flottájukat, melyhez egy új víztározó és a szivattyúrendszer fejlesztése is társul. A síarénában emellett 35 százalékkal növelik a parkolók befogadóképességét és két új síbuszt is üzembe állítanak.

Ebele Bálint kiemelte, a nyári attrakcióik körét egy közel egy kilométeres átcsúszópályával tervezik bővíteni, mely az Ámos hegyről a szemközti hegyoldalhoz vezet. A pályán drótkötélen, párban is, 90 méter magasan akár 100 kilométer/órás sebességgel lehet átcsúszni. A libegőt tavasztól őszig üzemeltetik, emellett hegyi roller és új hegyikerékpár-pálya is várja majd a látogatókat.

A síarénában a síelhető pályák hossza jelenleg eléri a hét kilométert, a fő pályákon 100-200, míg a többi pályán 60-70 centi vastag a hóréteg. Üzemel a négyüléses sífelvonó valamint három csákányos és két oktatólift is - mondta el a cégvezető.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)