Jump to content

A világbajnok kajakos is a helyszínen szurkol a Storck-csapatnak

2017. 03. 22. 17:51
 
Portugáliában, a Nelo gyár edzőközpontjában készül Hüvös Viktor csoportja. Világbajnok tanítványa, Tótka Sándor különleges küldetésbe kezdett: 200-ról 1000 méterre építi fel magát ebben az olimpiai ciklusban. Az első lépéseket Montebelóban teszi meg.
 
 

Két évig Dél-Afrikában készült Hüvös Viktor csoportja. Az edző az idén egy közelebbi helyszínt, a portugáliai Montebelót választotta csapata számára, ahol eddig tökéletes körülmények fogadták a versenyzőket.

Az új helyszínen, új olimpiai ciklusnak és egy új kihívásnak rugaszkodott neki a világbajnok Tótka Sándor, aki – az ötkarikás program változása miatt – 200 méter helyett az idén már 500 méterre fókuszál, idővel pedig megbízható ezres versenyzővé szeretné kinőni magát.

“Az edzések nagyon jól mennek, napi kétszer szállunk vízre, és természetesen most sokkal többet evezek, mint tavaly vagy az azt megelőző időszakokban – mesélte Tótka Sándor. – Úgy érzem, jó úton járunk az edzőmmel, de hogy mire leszek képes, az majd az első válogatón kiderül.”

Hogy Montebelo mennyire vált be a versenyzőnek?

“Eddig tökéletes volt az időjárás, pont ma érkezett meg a szél és az eső, ami az elkövetkező napokban megnehezíti majd a dolgunkat. A szállás szerintem tökéletes, csak a konditeremben vannak apróbb hiányosságok, de összességében nagyon jó ez a központ.”

Mivel elég zárt, sokak szerint ingerszegény a montebelói tábor, így a versenyzők tényleg csak az edzésekre koncentrálnak. A Kicsi Team tagjai azonban itt is feltalálják magukat, szombaton ott lesznek Lisszabonban a magyar labdarúgó válogatott Portugália elleni vb-selejtező mérkőzésén.

“Nagyon várjuk már ezt a meccset, a lelkünket is ki fogjuk szurkolni a magyar válogatott sikeréért” – árulta el a fiatal kajakos.

 
 
 

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mkksz.hu / Fotó: mkksz.hu, mti.hu)