Az Európa-bajnoki ezüstérmes vitorlázó a teljes mezőnyös alapfutamok során első és második helyet is szerzett, a döntő futamban pedig a svéd Max Salminen mögött végzett, így második helyen zárt a 27 ország 57 versenyzőjét felvonultató számban.
A riói játékokon 12. helyen végzett hajós számára ez volt az első komoly erőpróba augusztus óta. Berecz Zsombor az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, januárban kezdte meg a felkészülést, nagyon jó formában érkezett a Zsófia hercegnőről elnevezett versenyre, amelyen tavaly hetedik lett. "Ilyen jól még nem sikerült soha. Az olimpiára nagyon jól sikerült a felkészülés, ezt vittük tovább. Alapvetően ez egy techniaki sport is, a hajót kezelni tanultuk meg nagyon és a taktikai elemeket is remekül tudtam alkalmazni."
Berecz Zsombor azt is elárulta, hogy hajóját kislányáról, Annáról nevezte el.