![](/data/documents/images/original/c/a/e/caeefb883df9d7984ff9f0b1438060bd.jpg)
Többször edzőtáborozott a válogatott a spanyolországi Sevillában, azonban jóval magasabb áron, ráadásul olyannyira egyedülálló a kontinensen, hogy szinte lehetetlen olyan időpontot találni, amikor kényelmesen lehet edzeni, nem zavarják meg a munkát.
Májusban lesz az idei első verseny, amely rangsorolja majd a versenyzőket, így a vezetés egy teljes képet kap a válogatott állapotáról. Ami azért lesz kiemelt fontosságú, mert a világszínvonalú szegedi világkupa-versenyre a legerősebb magyar csapatot szeretnék kiállítani.
„Az idei világkupák közül magasan a legerősebb mezőny vesz részt Szegeden, világbajnoki színvonalú verseny lesz, ráadásul ez az első, amivel neki tudunk indulni az új olimpiai ciklusnak” – mondta el Hüttner Csaba.
A szövetségi kapitány szakmai kérdésekről is szót ejtett, elmondta, mit és miért kell változtatni a válogatási elveken, valamint beszélt arról is, hogy mely számokra helyezik majd a fő hangsúlyt.