Jump to content

Berki Krisztián: klasszis teljesítmény után egyenes út az EB-döntőbe

2017. 04. 19. 21:43

Berki Krisztián megnyerte a lólengés szerdai selejtezőjét a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságán, vagyis az első helyen jutott a döntőbe.

 
 
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián a 6,2-es kiindulópontszámú gyakorlatát mutatta be, amelyre 15,200 pontot kapott.
 

A magyar szövetség közleményében Sóvágó Lajos szövetségi kapitány elmondta, Berki a hírnevéhez méltóan jó gyakorlatot adott elő, a versenyző pedig úgy nyilatkozott, nagyon örül, mert valóban jól sikerült a gyakorlata.

"Jól indult, az ollók is megvoltak, és a végére ugyan kicsit beszűkültek a körök, de a leugrásom is ment. A főcél az volt a selejtezőben, hogy a 6,2-es kiindulójút szépen megcsináljam, és ez összejött. Persze, nem volt tökéletes, de a következő két nap elegendő arra, hogy ezen javítsunk az edzéseken" - tette hozzá.

A finálét szombaton rendezik.

Az ugyancsak lólengésben indult Kállai Zoltán 14,266 pontot ért el, ezzel nem jutott döntőbe. Vecsernyés Dávid nyújtón a 11. eredményt érte el, ezzel ugyan nem került a döntőbe, de jelen állás szerint ő az elsőszámú tartalék. Korláton biztosan nem lesz ott a fináléban.

Kardos Botond egyéni összetettben a 21. helyen zárt, így kvalifikált a 24-es fináléba. Boncsér Krisztián nyújtón és talajon sem lesz ott a döntőben.

Csütörtökön a női selejtezőre kerül sor a kolozsvári kontinensviadalon.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)