A nemzetközi szövetség (ITF) júniusban két évre tiltotta el a volt világelsőt meldonium használata miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság viszont októberben 15 hónapra enyhítette a büntetését, ami kedd éjfélkor járt le. A stuttgarti tornán szabadkártyával indulhatott.
"Ez a legjobb érzés a világon. Nagyon különleges volt visszatérni a pályára, régóta vártam erre a pillanatra. Jelenleg ez a legjobb teljesítmény, amit nyújtani tudok. Bár régóta teniszezem, de berozsdásodtam, ezért most meg kell próbálnom visszaszereznem a korábbi ritmust" - nyilatkozta győzelme után.
Sarapova az elsők között bukott meg a 2015 decemberében tiltólistára került meldoniummal. Doppingtesztje tavaly januárban, éppen az ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában utóbbi előfordult, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, hogy a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz. (MTI)
Nyolcaddöntő:
Halep (román, 4.)-Strycova (cseh) 6:2, 6:3
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Sarapova (orosz)-Vinci (olasz) 7:5, 6:3