Jump to content

Minden rekordot megdönt a szegedi világkupa

2017. 04. 28. 22:15

Harminc nap múlva a szegedi Maty-éren minden idők legnagyobb kajak-kenu világkupáját rendezi a hazai szövetség - jelentette be Schmidt Gábor kedden sajtótájékoztatón.

 
 
Az MKKSZ elnöke kiemelte, hogy eddig 63 ország jelezte részvételét. Hozzátette: a szövetség ezzel a versennyel kezdi meg az újabb négyéves olimpiai ciklust, melyet reményei szerint Tokióban eredményesen zárnak majd le.

"Tokióba Szegeden keresztül vezet az út" - foglalta össze az elnök a következő közel négy esztendőt, ugyanis amellett, hogy jövőre ugyancsak rendeznek majd Szegeden világkupát, 2019-ben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak is a Maty-ér ad otthont."

Hüttner Csaba, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya elmondta, a szegedi világkupán minden számban két magyar egységet indítanak. Azok, akik a tavalyi moszkvai Európa-bajnokságon, illetve a riói játékokon indultak - és egységük nem bomlott meg -, automatikus résztvevői a viadalnak, míg a fennmaradó helyekért a három hét múlva sorra kerülő rangsoroló versenyen kell megharcolniuk a többieknek. A kapitány megjegyezte, mindenhol a lehető legerősebb egységeket szeretné rajthoz állítani. Külön kiemelte a férfi K-4 500 méteres csapat összeállításának jelentőségét, mivel ez a szám is bekerülhet a tokiói ötkarikás programba.

Schmidt Gábor leszögezte, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köszönhetően az elkövetkezendő olimpiai ciklus is nyugodtnak ígérkezik, a riói szereplés eredményeképpen a szövetség változatlanul kiemelt támogatást élvez. Hozzátette, számos szponzorral is megállapodtak már a folytatásról, így a sportág jövője stabil lábakon áll, az építkező munkát pedig nyugodtan folytathatják.

Sárfalvi Péter, az Emmi nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte, továbbra is rendkívül fontos, hogy Magyarország minél több és minél sikeresebb világversenyt rendezzen. Ennek megfelelően ebben ez évben már több mint nyolcvan ilyen esemény lesz, míg a jövő évre már több mint ötven versenyt regisztráltak.
 
Az eseményen a szövetség 2020. december 31-ig meghosszabbította együttműködési megállapodását a Gránit Bankkal, amely az elmúlt két évben is támogatta az MKKSZ munkáját. Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója megjegyezte, amióta együttműködnek a szövetséggel, a magyar kajak-kenusok több mint száz aranyérmet, s ugyanennyi második és harmadik helyet szereztek ifjúsági és felnőtt nemzetközi viadalokon.

A sajtótájékoztatón átadták a Kolonics-díjat, amelyet a legjobb utánpótláskorú versenyző kap. A győztes a kajakos Varga Ádám lett, aki tavaly az ifjúsági világbajnokságon párosban arany-, négyesben pedig ezüstérmet nyert, míg Brandenburgban a korosztályos maratoni világbajnokságon egyesben és párosban sem talált legyőzőre.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)