Az egyaránt olimpiai bajnok bokszoló, a 27 éves veretlen brit és a súlycsoportot tíz éven át uraló, 41 éves ukrán klasszis csatáját óriási várakozás előzte meg. A londoni Wembley Stadionban közel 90 ezer néző gyűlt össze szombaton éjszaka és valószínűleg senkinek sem okozott csalódást a két óriás meccse.
A mérkőzés ezt követően is szoros és izgalmas volt, a pontozás sem mutatott nagy különbséget még a tizedik három percet követően sem. Az utolsó előtti menetben azonban minden eldőlt: Joshua a szakasz közepén egy hatalmas erejű felütéssel találta telibe Klicskót, aki megrendült, s ezek után hiába állt fel két leütésből is, a mérkőzésvezető 40 másodperccel a menet vége előtt beszüntette a meccset.
A 12 menetesre tervezett találkozó első két menete még visszafogottabb tempóban zajlott, a folytatásban azonban nagyobb sebességre kapcsoltak a felek. A sok ütéssel tarkított találkozó negyedik menetében előbb az ukrán, majd a végén a brit került bajba, az ötödikben pedig Joshua padlóra küldte Klicskót. Az ukrán nehézségek árán, de folytatni tudta a küzdelmet, sőt, a szakasz végére fölénybe került, a hatodikban pedig leütötte riválisát, de a hazai ringben bokszoló fiatal nehézsúlyú szintén nem tört meg ettől, s kihúzta a menet végéig.
A mérkőzés ezt követően is szoros és izgalmas volt, a pontozás sem mutatott nagy különbséget még a tizedik három percet követően sem. Az utolsó előtti menetben azonban minden eldőlt: Joshua a szakasz közepén egy hatalmas erejű felütéssel találta telibe Klicskót, aki megrendült, s ezek után hiába állt fel két leütésből is, a mérkőzésvezető 40 másodperccel a menet vége előtt beszüntette a meccset.
Joshua ezzel 19. profi meccsét is megnyerte, méghozzá ezt is idő előtt, míg Klicsko 69. profi összecsapásán ötödik vereségét szenvedte el.
"Mit is mondhatnék, 19-0. Három és fél éve vagyok a játékban, s ahogyan korábban is mondtam, nem vagyok tökéletes, de törekszem rá. Ahogyan a bokszban mondjuk, az egódat kint kell hagyni az ajtóban, és tisztelni kell az ellenfeledet. Klicsko rendkívül kemény volt ma" - mondta a találkozót követően Joshua, aki még a ringben kihívta az ukrán óriás korábbi legyőzőjét, a jelenleg még versenyzői engedéllyel sem rendelkező Tyson Furyt. Ő néhány órával később a közösségi médiában válaszolt is, mondván "táncoljunk", s "adjuk meg a világnak az elmúlt ötszáz év legnagyobb bunyóját."
A vereség után Klicsko rendkívül sportszerűen nyilatkozott: "A legjobb nyert ma este, ez egy óriási esemény volt a boksztörténelemben. Két úriember harcolt egymással, Anthony volt a jobb. Szomorú vagyok, hogy nem sikerült győznöm."