Jump to content

Peák már a második helyen a Tour de Hongrie-n

2017. 07. 01. 20:16

A kolumbiai Daniel Jaramillo nyerte a 38. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát szombaton, ezzel átvette a vezetést összetettben, míg Peák Barnabás feljött a második helyre.

 
 
A karcagi rajtnál Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntötte a Miskolcig tartó 177 kilométernek nekivágó mezőnyt.

A királyetap elején folyamatos akciózással használták ki a kerekesek a kedvező, 23 fokos és enyhén felhős időt, ám nagyobb előnyt még az elszakadni igyekvő 17 fős csoport sem tudott kialakítani. Alig háromnegyed óra után ketten is kiszálltak a versenyből, köztük az összetettben eddig második helyen álló Ziga Jerman. A szlovén a legjobb U23-as versenyzőnek járó fehér trikót viselte.

A mezőny egy ötfős szökevénycsoportot végül elengedett, amely ezt kihasználva 3 perc 50 másodperces előnyre tett szert. Ez a miskolci harmadik részhajrára két perc alá csökkent (1:40 p), így vágtak neki a Bükkszentkeresztig tartó emelkedőnek. Ezen a mezőny folyamatosan szétesett - a sárga trikós ausztrál Scott Sunderland is lemaradt -, ám így is befogta a szökevényeket egy nagyobb csoport, benne a szakasz előtt az összetettben harmadik Peák Barnabással (KONTENT-DKSI Cycling Team). A hegyi hajrában a szlovén Tadej Pogacar volt a leggyorsabb a piros trikót viselő eritreai Amanuel Ghebreigzabhier és a Cube-Csömör versenyzője, Valter Attila előtt.

A lejtmenetben Pogacar kissé ellépett az élmezőnytől, előbb a kolumbiai Janier Acevedo és az ausztrál Timothy Roe akciózott, majd egy szlovén is csatlakozott hozzájuk. Ám 6,5 kilométerrel a cél előtt, már sík terepen, befogták őket. Rögtön további akció kezdődött, újabb hármas lépett el, de csak rövid időre, így az utolsó 5 kilométert együtt kezdte meg a 28 kerekes.

A nagy melegben is jelentős tömeg várta a versenyzőket az egész napos miskolci programsorozat végén. A sprintbefutóra együtt érkezett az élboly, ebben a kolumbiai Daniel Jaramillo volt a leggyorsabb, így a sárga trikót is ő viselheti az utolsó etapon. Ám a fehér trikós, második helyezett Peáknak - aki 14.-ként száguldott át a célvonalon - mindössze két másodperc a hátránya. A verseny rendkívüli szorosságát jellemzi, hogy a hátrányát tekintve még a hatodik is tíz másodpercen belül van.

A KONTENT-DKSI Cycling Team versenyzője azt mondta: amikor elindultak felfelé, megfájdult a lába, ez elnyomta benne a pénteki vállsérülését.

"Nem volt erős tempó felfele, ez kedvezett nekem. Nem vagyok hegyimenő, de szerencsére nem volt egyetértés a szökevények között, így utol tudtuk érni őket - fejtegette Peák Barnabás. - Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nem sikerült megszerezni a sárga trikót, de a fehér biztosnak tűnik. Holnap egy jó sprinttel még át is vehetem a vezetést."

Legjobb magyarként Lovassy Krisztián zárta az etapot 9. helyével. Mint mondta, ő nem hegyimenő:

"Két-három kilométerrel a hegytető alatt lemaradtam kicsit, nem akartam feszegetni a határaimat. Úgy voltam vele, hogy a lejtmenetben be tudom fogni őket, és ez sikerült is."

Hozzátette: a hajrában későn vette észre, hogy közel a cél, így nem kezdett el időben sprintelni.

A vasárnapi záróetapon a Jászberény és Budapest közötti 112 kilométer vár a mezőnyre, a befutó a Városligetben lesz.

Eredmények, 4. szakasz, Karcag-Miskolc, 177 kilométer:
1. Daniel Jaramillo (kolumbiai, United Healthcare) 4:09:24 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, ROG Ljubljana) azonos idővel
3. Robbie Hucker (ausztrál, IsoWhey Sports SwissWellness) a. i.

Az összetett élmezőnye:
1. Jaramillo 11:19:58 óra
2. Peák Barnabás (KONTENT-DKSI Cycling Team) 2 másodperc hátrány
3. Pogacar 7 mp h.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti (archív))