A balkezes pólós nevét már a vébére készülő 18-as listán sem találhattuk, így balkezes szélső nélkül játszik a válogatott. Bíró Attila döntése meglepő is lehetne, azonban balkezes klasszisunk bejelentése minden létező ködfátyolt eloszlatott.
„Kisbabát várok! - mondta boldogan akinek párja Áts Bertalan, a válogatott kapusedzője. - Hatalmas öröm, hogy így alakult az életem, maximálisan az anyaságra koncentrálok. A negyedik hónapban, a tizenhatodik hétnél tartunk, decemberre várjunk a gyermekünket. A következő nagy izgalom, hogy fiú lesz vagy lány, ha minden igaz, ez ennek a hétnek a végére ez is kiderül."
A szezonban az UVSE-vel a magyar bajnoki cím és kupaarany mellett a LEN-kupát is megnyerő Európa-bajnokunk nem tagadja, az esküvő után is sokat gondolt a világbajnokságra, nyilván azért, mert itthon rendezik - ugyanakkor a családalapítás vágya mindent legyőzött. Miképpen fogalmazott: „Annyira ott mocorgott bennem az anyaság kérdése, hogy úgy voltam, úgy voltunk vele, meglátjuk, miként alakul, mit hoz a sors. Huszonhat éves vagyok, eljött ennek az ideje, és most nagyon boldog vagyok! Reményeim szerint lesz még lehetőségem részt venni világbajnokságon."
Terve az, hogy a szülés után folytatja pályafutását, méghozzá a legmagasabb szinten! „A következő szezon teljesen kimarad, ám ha minden rendben lesz, akkor áprilisban-májusban elkezdek egyénileg készülni, és 2018 szeptemberében visszatérek a bajnokságba. Most is lejárok úszni, hiányzik a játék, hiszen nagyon szeretem a vízilabdát. Szeretnék még olyan sikereknek a részese lenni, amelyeket már megéltem a lányokkal. Ha a tokiói olimpiát veszem, ami természetesen egy nagy cél, akkor azt hiszem, tökéletes az időzítés, lesz egy-két éven majd visszarázódni."
Csupán fizikailag van távol a csapattól, lélekben ott van velük minden percben. „Természetesen most is tartom a kapcsolatot velük, tartom bennük a lelket, ha kell. Tudom, milyen nehéz heteken vannak túl, a felkészülés első hat hete rendkívül kemény, embert próbáló feladat. Viszont már látják a végét, ilyenkor némileg könnyebb periódus következik. Találkoztam is velük, lementem hozzájuk úszni, mint mindig, nagyon jó a hangulat."
És a vb-esélyek? „A hollandok elleni csoportmeccs nagyon fontos, ha azt sikerül hozni, akkor a relatíve könnyebb ágon bármi megtörténhet. Persze amúgy is, hiszen jó csapatunk van. Számomra olyan, mintha én is a tagja lennék, Bercit mindig kérdezem itthon: Na, mi volt az edzésen, mit gyakoroltatok? Nagyon szorítok a lányoknak, ott leszek a meccseken, és igyekszem kiszurkolni a sikert."
Bíró Attila szövetségi kapitány természetesen hiányolja Kisteleki Hannát a csapatból, mindazonáltal örömmel formálta szavait: „Az egész válogatott, a szakmai stáb boldog a családi örömök miatt, fantasztikus érzés. Még akkor is, ha az Európa-bajnoki formában lévő Csuti nagyon hiányzik a csapatból. Örömmel várjuk vissza majd, bízunk benne, hogy sokat találkozunk még a válogatottban. Egy év múlva talán már arról beszélünk, hogy mikor csatlakozik hozzánk."
Vizes vébé: Kisteleki Hanna kisbabát vár
Tervei szerint a szülés után a legmagasabb szinten folytatja majd pályafutását, többek között megcélozza a tokiói szereplést.
(Forrás: sportrajongo.hu/vlv.hu, fotó: sportrajongo.hu/feol.hu)