A gátasok mezőnyében sztárok egész sora térdelt a rajtgépbe: az olimpiai bajnoki címvédő jamaicai Omar McLeod, a világcsúcstartó amerikai Aries Merritt és a világbajnoki címvédő orosz Szergej Subenkov.
A futam a várt kiváló versenyt hozta, a győzelemért McLeod és Subenkov vívott nagy csatát, az utolsó gát után azonban már egyértelműen a jamaicai volt az élen és 12.96 másodperccel nyert, míg a független színekben versenyző Subenkov öt századdal lemaradva lett második. Ezzel a világ idei két legjobb eredményét futották. Mögöttük jött be Merritt 13.11-gyel, majd negyedikként Baji.
A magyar versenyző eredményére kicsit várni kellett, majd amikor a kivetítőn megjelent 13.15-ös ideje, az állatorvosként dolgozó atléta ugrálni kezdett örömében.
„Jól elkaptam a rajtot, éreztem, hogy jó helyen vagyok" – nyilatkozta Baji Balázs, aki nyolc századot faragott saját, júniusban elért országos rekordján. Hozzátette: ennek ellenére ez nem volt egy jó futás, mivel kicsit „szétesett” a végére.
Baji idén harmadszor javította meg az országos rekordot 110 méter gáton. Korábbi csúcsa 13.23 volt, ezt egy hete futotta Ostravában.