A 2004-es, athéni olimpia ezüstérmese idén eddig nem remekelt, ennek ellenére a 38 éves klasszis ismét bizonyította, hogy nem lehet leírni, van még benne annyi, amivel a nemzetközi mezőnyben is eredményes tud lenni.
A szolnoki nehézatléta biztonsági dobásokkal kezdett, elsőre 61,05, másodikra pedig 62,11 métert ért el, harmadikra aztán 65,67-ig repítette a diszkoszt, amivel nemcsak átvette a vezetést, hanem megdobta a vb-szintet is.
A versenynek ekkor tulajdonképpen vége is lehetett volna, ugyanis a mezőnyből ezt követően már senki sem tudott válaszolni Kővágó dobására, még a lengyel világbajnok Piotr Malachowski sem, így a nap második magyar győzelme született meg.
A második helyet Malachowski 65,08, a harmadikat pedig a litván Andrius Gudzius 64,58 méterrel szerezte meg. Huszák János 62,06 méterrel hetedik lett.