Jump to content

Úszó ifi-EB: "A húzóemberek bizonyították, hogy sikeresek lehetnek a felnőttek között” - Sós Csaba

2017. 07. 05. 09:30

A tehetséges és összetartó csapatból szinte mindenki képviselheti hazánkat az indianapolisi korosztályos világbajnokságon, de a legjobbakat, köztük a hat aranyat szerző Késely Ajnát, illetve a junior világcsúcsot úszó Milák Kristófot a budapesti vizes vébén is láthatjuk.

Természetesen Sós Csaba szövetségi kapitány is elégedetten értékelt az nso.hu-nak:
„Sikeres Európa-bajnokságon vagyunk túl, elég a dobogós helyezések számát megnézni, sosem gyűjtöttünk még ennyi aranyat ifjúsági kontinensviadalon. Külön öröm, hogy három váltónk is elsőként végzett, úgy is, hogy reggel mások úsztak, mint este. Ennek is köszönhető, hogy két kivétellel mindenki éremmel érkezett haza. A helyezésekben nem volt meglepetés, a húzóemberek hozták a tőlük elvártat, bizonyították, hogy már most képesek lehetnek a felnőttmezőnyben is kiemelkedőt nyújtani.”

A húzóemberek közül egyértelműen kiemelendő a Kőbánya SC 15 éves versenyzője, Késely Ajna, aki ahol elindult, ott nyert, és a hat aranyérmével a küldöttség legeredményesebb tagja lett. Kétszáztól ezerötszázig az összes gyorsúszószámot behúzta, váltóban is kétszer lett győztes, illetve két korosztályos Eb-csúcsot is felállított. A teljesítménye történelmi, egy magyar sem szerzett ennyi érmet ifjúsági úszóként.

Hozzá hasonlóan Milák Kristóf is feltűnt már az egy évvel ezelőtti kontinensviadalon (aranyérmet szerzett 200 m pillangón), így tőle is kiugró sikerekre lehetett számítani. Nem is okozott csalódást az érdi versenyző, ezúttal juniorvilágcsúccsal nyerte a kétszázat, majd két ezüstöt is nyert száz, illetve ötven pillén.

Sós Csaba kapitány a budapesti vizes világbajnokságon Késely Ajnát mindenképpen a döntőbe várja, és a 100 méteren induló Milák Kristófot is képesnek tartja arra, hogy meglepetést okozzon. Németh Nándor minden bizonnyal gyorsváltóban indul, amely finalista lehet.

(Forrás: sportrajongo.hu/nso.hu; fotó: sportrajongo.hu/mno.hu)