
A harmadik helyen kiemelt magyar, cseh kettős az elődöntőben a világelső Martina Hingis, Csan Jung-dzsan svájci, tajvani duót búcsúztatta. Az idén négy tornán győztes holland, svéd duó is bravúrral jutott a végjátékba, szombaton ugyanis a címvédő orosz Jekatyerina Makarovát és Jelena Vesznyinát verte, így meglepetésre nem az első két kiemelt vívta a döntőt. Ebben az évben Babosék már találkoztak Bertensékkel, és a madridi negyeddöntőben ők bizonyultak jobbnak.
Ami az erőviszonyokat illeti, a harmadik vb-jén szereplő Babos párosban 15, Hlavackova 24 (közte két Grand Slam-) tornagyőzelemnél tartott, a túloldalon Bertens 9-szer, Larsson pedig 12-szer ünnepelhetett.
A folytatásban az idén négy tornán győztes magyar, cseh páros Bertens kettős hibájával rögtön brékelt, ám Babos elbukott adogatása révén nemsokára már a rivális vezetett 2:1-re. Az újabb fordulat 3:3-nál következett, amikor Larsson elvesztette a szerváját, majd Hlavackova hozta a magáét, így 5:3 lett az állás. A fantasztikusakat mentő Babos 5:4-nél könnyedén kiadogatta a játszmát, így 1 óra 20 percnél - harmadik szett helyett - jöhetett a tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés.
Ebben a magyar, cseh duó főként Hlavackova - aki 2012-ben már elvesztett egy vb-döntőt - kiváló röptéivel 4-0-ra, majd 7-3-ra elhúzott. Innen már magabiztosan őrizték előnyüket, s végül 1 óra 31 perc alatt megnyerték a döntőt.
A győzelem pillanata:
Eredmény a WTA honlapja szerint:
Páros döntő:
Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 3.)-Kiki Bertens, Johanna Larsson (holland, svéd) 4:6, 6:4, 10-5 - döntő rövidíté