„Egy fenomenális sportoló, akit izgat a kihívás, hogy mire képes” – mondta Wiggins jövő szombati próbatételéről a britek 39 éves olimpiai és világbajnok evezőse. Hunter hozzátette: a 37 éves Wigginst a kétszeres olimpiai bajnok evezős, James Cracknell készíti fel a versenyre, és így számára cseppet sem lenne meglepő, ha a Tour de France első brit győztese (2012) az ergométer után a vízen is kipróbálná magát.
„A nyolcas ideális lenne számára, hiszen technikailag azt könnyebb megtanulni, és többen is a segítségére lehetnek” – árulta el Hunter, aki szerint a profi kerékpározóként már tavaly visszavonult Wiggins új célokat keres magának, és minden bizonnyal óriási motivációt jelent számára, hogy másik sportágban is kivívja az olimpiai részvétel lehetőségét.
Hunter szerint az alkalom Wigginsnek kedvez, hiszen a brit nyolcas több tag visszavonulása után jelenleg átalakulási fázisban van, és így több hely is kiadó benne.