Jump to content

Gyurta Dániel visszavonul

2018. 03. 27. 16:27

Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó. A 28 éves klasszis a Komjádi uszodában hivatalos sajtótájékoztató keretén belül tette meg a bejelentést, amelyet élete legnehezbb döntésének nevezett. 

"A mai nappal sportolói pályafutásomat hivatalosan befejezem!" - mondta kedden a Komjádi uszodában a 28 éves klasszis versenyző könnyeivel küszködve. - "Talán életem legnehezebb pillanata ez most, de be kellett látnom, hogy azt a sok nehézséget, ami engem az utóbbi időben hátráltatott, nem tudom legyőzni."

Gyurta Dániel jelképesen egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét. Az úszás után nem sokkal azt is elárulta, hogy most a medencében hasonló gondolatok jártak a fejében, mint a nagy versenyeken. Eszébe jutott, mit kellene tenni, ha ez egy vb-döntő lenne és a legnagyobb rivális tempózna mellette.    

Újságírói kérdésre részletesebben is beszélt arról, miként jutott el a búcsúig. Elmondta, a sikertelen riói olimpia (17. hely) után ez még meg sem fordult a fejében, azon volt, hogy a 2017-es budapesti vb-n sikeres legyen. A hazai világbajnokságon azonban nem tudott egyéniben finálét úszni. Ugyanakkor a rövidpályás szezonra még felkészült, s igazán csak két-két és fél hónapja merült fel benne a befejezés kérdése.

Amint arra a bejelentésnél utalt, bizonyos körülmények már nem tették lehetővé, hogy teljes értékű munkát végezzen, márpedig - amint fogalmazott - a "90 százalék kevés". Konkrétabban pedig azt is elárulta, hogy sérülések nehezítették helyzetét, a háta már a tavalyi vb előtt három-négy héttel komolyan megsérült, a térde és combja sem volt rendben.

"Azt fontos megjegyezni, hogy csak a versenyzéstől vonulok vissza, az úszástól soha. Valószínűleg már holnap medencébe ugrok" - mondta Gyurta, aki a jövőjét illetően nem aggódik. Jelezte, 2016 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, s ezt nagyon élvezi és a jövőben is komoly feladatokat ad neki. Ezentúl pedig biztos benne, hogy azt az energiát, amit az elmúlt 25 évben a versenyszerű úszásba ölt, majd a civil életben is hasznosítani tudja. Megjegyezte, hogy pontosan még nem tudja, milyen szerepkörben marad az úszás mellett, abban viszont biztos, hogy edző nem lesz.

Az UTE úszója első kiugró sikerét 15 évesen, a 2004-es athéni olimpián érte el, amikor ezüstérmet nyert férfi 200 méteres mellúszásban. Kisebb hullámvölgyet követően a 2009-es világbajnokságon megnyerte kedvenc távját, majd 2011-ben és 2013-ban is megvédte címét. A 2012-es londoni játékokon olimpiai aranyérmet nyert világcsúccsal, 2010-ben és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett. Gyurta Dániel 18-szoros magyar bajnok, rövidpályás vb-n két aranyat szerzett.

Gyurta megköszönte edzőinek, Virth Balázsnak és Kovácshegyi Ferencnek a rengeteg segítséget, kiemelve, nagyon sajnálja, hogy korábbi edzőjének, a 2017 májusában elhunyt Széles Sándornak már nem köszönheti meg, amit a szakember érte tett.  

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI,)