Korábban még arra sem volt példa, hogy egy évben két háromhetest nem európai versenyző nyerjen, de ezúttal az is előfordulhat, hogy mindhárom esetében dél-amerikai bajnokot avatnak.
Tavaly mindhárom nagy körversenyt brit versenyző nyerte, idén viszont a májusi Girón az ecuadori Richard Carapaz, a nyári Touron pedig a kolumbiai Egan Bernal diadalmaskodott. A spanyol viadalon - a fogadóirodák szerint - a két legnagyobb esélyes közül egy még úgy is dél-amerikai, hogy Carapaznak sérülés miatt vissza kellett lépnie az indulástól. A szlovén Primoz Roglic és a kolumbiai Miguel Ángel López végső sikeréért a fogadók a feltett pénzük kevesebb, mint 3,5-szörösét nyerhetik.
Roglic harcban volt az összetett diadalért a Girón, ám végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel, így sikerre éhesen és kipihenten érkezett Spanyolországba. Május óta csak a szlovén bajnokságon szerepelt, a Giro előtt viszont megnyerte az egyesült arab emírségekbeli, a tirrén-adriai és a romandiai egyhetes körversenyeket.
López kifejezetten szerencsétlenül járt az olasz háromhetesen, mert számos technikai hiba és egy emlékezetes bukás hátráltatta: az utolsó előtti etapon felborította őt egy néző, akit ezért többször is megpofozott. A nehézségek ellenére ő bizonyult a legjobb fiatal versenyzőnek, míg összetettben hetedikként zárt. A Girót követő kihagyás után a lengyel körversennyel hangolt a Vueltára, amelyen tavaly harmadik lett.
A Vueltán rajthoz álló többi kiváló kerekestől elsősorban azért lenne meglepetés, ha piros trikóban érkeznének a madridi befutóhoz, mert indultak a Touron, azaz minden bizonnyal jóval fáradtabbak, mint a két nagy favorit. A francia körversenyen harmadik holland Steven Kruijswijk ezúttal várhatóan csapattársát, Roglicot fogja segíteni. A 2016-os győztes kolumbiai Nairo Quintana az idényét szeretné megmenteni, miután a Touron csak nyolcadik lett.
A Movistarban ott lesz a 2009-es Vueltán első, jelenleg világbajnok Alejandro Valverde, a 39 éves kerekesnek bevallása szerint a szakaszgyőzelem lesz az egyéni célja. Még egy korábbi győztes található a mezőnyben: az olasz Fabio Aru 2015-ben nyert, áprilisi artériaműtéte után a Touron próbált formába lendülni, de kérdés, ez mennyire sikerült a hosszú kihagyás után.
A címvédő brit Simon Yates nem indul, így csapata, a Mitchelton-Scott a kolumbiai Esteban Chavest fogja segíteni, aki 2016-ban dobogós volt a Giron és a Vueltán is.
A 21 szakasz a torreviejai csapatidőfutammal indul, egyenkénti indításúra pedig az első pihenőnap után, Pau-ban kerül sor. Az első szünnapig három hegyi befutó is vár a szokottnál nehezebb nyitó héten a mezőnyre. Öt olyan szakasz van az útvonalban, ahol mezőnyhajrá várható, a sprinterek előtt két lehetőség az első, míg három az utolsó héten adódhat. A zöld trikóért elsősorban a remek formában lévő, idei első háromhetesén induló ír Sam Bennett és a német John Degenkolb, valamint az első Vueltájára készülő kolumbiai Fernando Gaviria vetélkedésére lehet számítani.
Érdekesség, hogy a másik két körversennyel ellentétben eddig nem kapott külön megkülönböztető mezt a legjobb fiatal versenyző. Idéntől viszont a fehér trikót öltheti majd magára a verseny összetettjében legelőkelőbb pozíciót elfoglaló 26 év alatti kerékpáros. A fehér trikó eddig az úgynevezett kombinációs verseny első helyezettjét illette, aki a legjobb volt az összetettben, a hegyimenők vetélkedésében és a sprinterek pontversenyében együttvéve. Ezt az 1970 óta létező kategóriát megszüntették.
A 22 csapat 176 versenyzője összesen 3272,2 kilométert tesz meg a szeptember 15-i, madridi befutóig.