Több tízezer ember
Évről évre több tízezer ember látogat ki a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra, s az idei eseményre is közel 30 ezer érdeklődőt várnak. Nem csoda, hogy ilyen népszerű a rendezvény, hiszen mindenki számára izgalmas és kellemes kikapcsolódást nyújthat. Ha nem szeretnénk futócipőt húzni, elkísérhetjük a családtagjainkat, a barátainkat, vagy éppen a munkatársainkat és bíztathatjuk őket, szurkolhatunk nekik a megmérettetés alatt.
Egyedül vagy váltóban is nekivághatunk
Nem csak azok állhatnak rajthoz, akik érzik magukban az erőt, hogy egyedül is képesek teljesíteni a klasszikus maratoni távot. Szombaton részt vehetünk a SPAR enjoy. gyalogláson, ha pedig aktívabb mozgásra vágyunk, kipróbálhatjuk magunkat a rövidebb futótávokon. De ezen a napon rendezik meg a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot is. A vasárnap azoké, akik arra vállalkoznak, hogy teljesítsék a 42 km-es vagy 30 km-es szakaszt. Tehetjük ezt egyedül, párban vagy akár négyfős váltóban is.
Finom falatokkal várnak
Ha lefutottuk a kitűzött távot és valamilyen finomságra vágyunk vagy a nagy szurkolás közepette éheztünk meg, a rajt/cél szakaszon, a budai Pázmány Péter sétányon a SPAR standjai hot-doggal és csípős debrecenivel várnak.
Mesekönyvet minden gyermeknek!
Mivel nem minden család engedheti meg, hogy mesekönyvet vásároljon csemetéinek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR ismét elhatározta, hogy gyűjtésbe fog. Aki tehát szívesen segítene a rászoruló gyermekeken, nincs más dolga, mint hogy magával hozza a rendezvényre a már nem használt, jó állapotú mesekönyvét, amit a szeretetszolgálat sátránál adhat le. Ha a gyerkőcünkkel ide látogatunk, a kicsikre is izgalmas programok várnak itt. Kipróbálhatják például a mozgó játszóteret és számos más érdekes aktivitást.
Nyereményjátékok és szakértői tanácsok
Az áruházlánc büszke arra, hogy a főtámogatója lehet Magyarország legnagyobb szabadidős rendezvényének, emellett a SPAR Életmód programjával felhívhatja a figyelmet a mozgás fontosságára és az egészségtudatos életmódra. Az érdeklődők különféle nyereményjátékokon vehetnek részt, akinek pedig kérdése van az egészségtudatos életmóddal kapcsolatosan, a SPAR szakértőitől kérhet tanácsot. Az eseményt követően a SPAR a standja teljes bevételével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótér-programját támogatja!