Jump to content

Nadal elődöntős a Garroson

2020. 10. 07. 06:01

A címvédő spanyol Rafael Nadal kedd éjszaka három szettben legyőzte az olasz Jannik Sinnert és bejutott a francia nyílt teniszbajnokság férfiversenyének elődöntőjébe.

A 13. párizsi diadalára készülő Nadal és a mindössze 19 éves riválisa kiélezett csatát vívott az első játszmában. Sinner szinte végig magabiztosan hozta az adogatójátékait, és 5:5-nél sikerült elvennie Nadal szerváját. Ezután viszont megremegett, nem tudta kiszerválni a szettet, majd a rövidítésben is pontatlanabb volt ellenfelénél.

Az elszalasztott lehetőség látszólag nem törte meg a fiatal olasz teniszezőt, aki a második játszma elején jobban játszott a spanyol ellenfelénél, de hiába került 3:1-es előnybe, Nadal gyorsan visszabrékelte. A szakasz hajrájában ráadásul Nadal 4:4-nél nyerte el újra Sinner szervajátékát és végül 6:4-gyel övé lett a szett.

A folytatásra a spanyol egyre jobban teniszezett, Sinner pedig nem tudott neki ellenállni, így a harmadik játszmát simán nyerte Nadal, aki az elődöntőben a 12.-ként rangsorolt argentin Diego Schwartzmannal találkozik majd.

Érdekesség, hogy a pályafutása első Grand Slam-elődöntőjére készülő dél-amerikai sportoló szeptemberben, a Roland Garrost megelőző római tornán - karrierje során először - legyőzte a spanyol salakkirályt.

Eredmények, negyeddöntő:

férfiak:

Nadal (spanyol, 2.)-Sinner (olasz) 7:6 (7-4), 6:4, 6:1

korábban:

Schwartzman (argentin, 12.)-Thiem (osztrák, 3.) 7:6 (7-1), 5:7, 6:7 (6-8), 7:6 (7-5), 6:2

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)