A szervezők kedden jelentették be az időpontot azok után, hogy tavaly - 1897 óta először - törölniük kellett a versenyt a koronavírus-járvány miatt. Azt ugyanakkor jelezték, hogy egyelőre még sok a bizonytalanság, a rendezéshez pedig az kell, hogy az államban feloldják addigra az utcai versenyek tilalmát.
Szintén kérdéses, hogy mekkora mezőny állhat majd rajthoz. Normális esetben 30 ezer futó szokott nekivágni a 42,195 kilométeres klasszikus távnak.
A Boston Marathont hagyományosan minden év áprilisában rendezik meg.