Jump to content

Fucsovics menetel Melbourne-ben, ezúttal Wawrinkát verte, de még hogyan!

2021. 02. 10. 07:04

Fucsovics Márton három mérkőzéslabdát hárítva legyőzte a háromszoros Grand Slam-bajnok svájci Stan Wawrinkát az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

 

A magyar Davis Kupa-válogatott vezére - aki a nyitókörben az ausztrál Marc Polmanst búcsúztatta - előzőleg úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy nagyon várja kettejük ötödik csatáját.

"Jó meccs lesz! Most fordul majd a kocka, és neki lesz inkább vesztenivalója. Nem félek a meccstől, sokkal jobban szeretek kiemelt játékosokkal játszani, mert jobb, ha őket nyomja az esélyesség terhe" - fejtette ki a találkozó előtt.

Az előző négy összecsapásból az ATP-rangsorban 55. Fucsovics egyet tudott megnyerni, 2018-ban Genfben, amikor végül megszerezte karrierje eddigi egyetlen tornagyőzelmét.

A 10 500 férőhelyes John Cain Arenában rendezett ötödik meccset a magyar játékos kezdte jobban, és 3:1-re elhúzott. A 35 éves olimpiai bajnok - aki 18. a világranglistán, de volt harmadik is - 4:4-nél utolérte őt, ám 5:5 után megint elbukta az adogatását, ami már a nyitószettjébe került.

A folytatásban a nyíregyházi teniszező - akit tavaly a szupersztár Roger Federer állított meg a melbourne-i nyolcaddöntőben - bátor ütésekkel 4:0-ra vezetett, és alig 33 perc alatt dupla játszmaelőnybe került.

Az Australian Open 2014-es bajnoka azonban nem adta fel, a harmadik felvonás elején rögtön brékelt, majd a különbséget tartva szépített. A negyedik szett a másodikhoz hasonlóan ismét simábban alakult, a svájci 4:0-ra, majd 5:1-re elhúzott, és szűk három óra elteltével kiegyenlített.

Jöhetett a döntő játszma, ebben Fucsovics 4:3-nál elvette riválisa adogatását, de nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Wawrinka újra "feltámadt", és rövidítésre mentette a szettet, amely ötödik játszmáról lévén szó, nem hét, hanem tíz nyert pontig tartott. A tie-breakben az ellenfél a védjegyének számító fonák egyenesekkel 6-1-re meglépett, majd 9-6 után három meccslabdát sem tudott kihasználni. A hajrá egyértelműen Fucsovicsé volt, aki megfordította az állást, és 3 óra 59 perc elteltével boldogan terült el a pályán.

"Két napja volt a 29. születésnapom, de most kilencvennek érzem magam, nagyon elfáradtam" - kezdte értékelését mosolyogva. "Hihetetlen buzdítást kaptam az itteni magyaroktól, emellett erős voltam mentálisan és fizikálisan is. Sokat vagyok a konditeremben, nagyszerű csapatom és erőnléti edzőm van, rengeteget tréningezünk, ennek az eredménye ez a siker. Ami Stant illeti, tudtam, hogy visszajön a harmadik szettben, nagyon kemény ellenfél és persze háromszoros Grand Slam-bajnok is."

Fucsovics végül elárulta, hogy a melbourne-i a kedvenc GS-versenye:

"Kétszer nyolcaddöntőztem is, és most is élvezem a pillanatot no meg a napfényt, otthon ugyanis lezárások vannak, és esik a hó" - mondta.

Nem sokkal később kiderült, hogy a harmadik körben a kanadai Milos Raonic vár a magyar éljátékosra, aki 14. a világranglistán, de 2016-os wimbledoni döntője után harmadik is volt. A 30 éves szervakirály mindkét eddigi találkozójukat megnyerte, ezeket Stuttgartban vívták füvön, 2018-ban és 2019-ben.

Fucsovics várhatóan csütörtökön kezdi meg szereplését párosban Balázs Attila oldalán.

Eredmény:

férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

------------------------------------------

Fucsovics Márton-Stan Wawrinka (svájci, 17.) 7:5, 6:1, 4:6, 2:6, 7:6 (11-9)

 

 

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)