Jump to content

Kajak-kenu válogató - Bejött a papírforma a női kenupárosoknál

2021. 05. 06. 19:27

A favorit Balla Virág, Takács Kincső duó nyerte a női kenu kettesek csütörtöki 500 méteres versenyét a szegedi Maty-éren, a kajak-kenusok válogató- és tájékoztató versenyének második, egyben utolsó napján.

 

A győriek itthon évek óta egyeduralkodó, Európa-bajnok és többszörös világbajnoki ezüstérmes párosa váratlanul nagy csatára kényszerült, a fiatal Gönczöl Laura, Opavszky Réka duó megszorongatta, de végül sikerült győznie.

Ez volt az egyetlen szám a kétnapos viadalon, amely már az olimpiára válogatott. Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondása szerint, ha Balla és Takács a jövő heti, ugyancsak Szegeden sorra kerülő világkupán előrébb végez, mint a másik hazai egység, akkor már készülhet a tokiói játékokra.

A csütörtök délutáni programban további három, úgynevezett tájékoztató verseny fináléjára került sor. Férfi kajak egyes 1000 méteren óriási fölénnyel nyert a világbajnoki címvédő Kopasz Bálint, míg ugyanezen a távon, a kenupárosoknál Hajdu Jonatán és Fekete Ádám diadalmaskodott. Utóbbi számban nem indult el Adolf Balázs és Fejes Dániel, ők már a jövő heti európai olimpiai pótkvalifikációs regattára készülnek.

A női kajakosok sprintversenyét a hazai vizeken lapátoló szegedi Kárász Anna nyerte két újpesti riválisa, Kiss Blanka és Lucz Anna előtt.

A jövő heti vk-n induló magyar csapatot várhatóan pénteken hirdeti ki a szövetségi kapitány.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

K-1 1000 m (tájékoztató)

1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:35.867 p

2. Kós Benedek (Kajak-Kenu Club Szarvas) 3:40.283

3. Gál Péter (Szolnoki KKK) 3:40.306

C-2 1000 m (tájékoztató):

1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (DKSE Dunaújváros, UTE) 3:43.073 p

2. Zombori Dominik, Kocsis Ádám (MVM Szegedi VSE) 3:44.895

3. Slihoczki Ádám, Szőke Attila (DKSE Dunaújváros, Lágymányosi Spari) 3:46.445

nők:

C-2 500 m (olimpiai válogató):

1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 2:00.040 p

2. Gönczöl Laura, Opavszky Réka (PACS-PACS SE) 2:00.367

3. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújváros, Lágymányosi Spari) 2:03.645

K-1 200 m (tájékoztató):

1. Kárász Anna (MVM Szegedi VSE) 41.316 mp

2. Kiss Blanka (UTE) 41.650

3. Lucz Anna (UTE) 42.288

korábban:

K-2 500 m (tájékoztató):

1. Bodonyi Dóra, Kőhalmi Emese (Szolnoki KKK, KSI SE) 1:48.311 p

2. Rendessy Eszter, Biben Karina (UTE, KSI SE) 1:50.805

3. Fazekas-Zur Krisztina, Douchev-Janics Natasa (Merkapt-Mekler László SE, Graboplast Győri VSE) 1:51.133

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)