A wimbledoni Grand Slam-torna megnyerése után a világelső fontolóra vette, hogy visszalép az ötkarikás játékoktól a koronavírus-járvány alatt hozott szigorú korlátozások és a zárt kapus lebonyolítás miatt, de végül úgy döntött, mégis elutazik Japánba. Megfogalmazása szerint ez csak a hazaszeretetének és a Szerbia iránti érzéseinek köszönhető.
"Nem örülök a Japánban érvényben lévő különféle korlátozásoknak, és annak sem, hogy nem játszhatunk nézők előtt, de elengedhetetlen, hogy az országomat képviseljem az olimpián" - nyilatkozta.
Djokovic elárulta, hogy néhány napja találkozott az olimpiai ezüst- és bronzérmes Blanka Vlasiccsal, aki azt mondta neki, az emberek csak arra emlékeznek majd, hogy ki nyerte az érmeket, nem pedig arra, hogy milyenek a körülmények között, például voltak-e szurkolók, vagy sem.
"A szavai megragadtak bennem, és örülök, hogy úgy döntöttem, részt veszek az olimpián. Amiket mondott, arra ösztönöznek, hogy a lehető legjobb teniszt játsszam, és bízom benne, hogy az idei szezonban eddig elért hatalmas sikereim után megnyerhetem az aranyérmet" - mondta.
Még egyetlen teniszező sem nyerte meg ugyanabban az évben mind a négy Grand Slam-tornát és az olimpiát, Djokovic lehet az első, akinek ez sikerül, hiszen idén az ausztrál és a francia nyílt bajnokságon, valamint Wimbledonban is győzni tudott.
"Az olimpia és az US Open megnyerése a legjelentősebb célkitűzésem a szezon hátralévő részében. Tele vagyok magabiztossággal, és motivált vagyok, hogy a lehető legjobban képviseljem Szerbiát. Éremre vágyom Tokióban, ami remélhetőleg arany lesz, majd elutazom New Yorkba, hogy teljessé tegyem az idei évemet" - nyilatkozta a 34 éves Djokovic.