Jump to content

Piros Zsombor villámgyőzelemmel kezdett a wimbledoni selejtezőben

2022. 06. 20. 14:36

Piros Zsombor villámgyőzelmével bejutott a második fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében.

A világranglistán 178. játékos másodszor indult a londoni Grand Slam-torna kvalifikációjában, 2017-ben az első körben búcsúzott - akkor játszott legutóbb tétmeccset füves borításon. Hétfőn a 10. kiemelt Mats Moraing (123.) várt rá, első találkozójukon Piros 0:1-ről 5:1-re fordított, és 20 perc alatt szettelőnybe került. A 30 éves rivális a folytatásban még kisebb ellenállást fejtett ki, és 40 (!) perc elteltével már mehetett gratulálni a hálóhoz.

"Megleptem magamat és még jó pár embert ezzel az eredménnyel" - kezdte értékelését a magyar szövetség közösségi oldalán. - "Nagyon tartottam a füves pályától, mert öt éve nem játszottam ezen a borításon, és most az első edzéseken nem találtam a fonalat. Ráadásul egy kétméteres, óriásikat szerváló ellenfelet kaptam, de én is jól adogattam. Edzőmmel, Noszály Sándorral remek taktikát dolgoztunk ki, amely szerencsére működött."

A 22 éves Piros - a 2017-es Australian Open junior bajnoka - a második körben a brazil Matheus Pucinelli de Almeidával (227.) csap össze Roehamptonban, ahol a wimbledoni selejtezőket hagyományosan rendezik.

"Ha lehet ilyet mondani, akkor holnapután előnyös ellenfél következhet, mivel nem játszik gyorsan, és inkább salakpályás játékos. Edzünk és megyünk tovább" - tette hozzá.

A férfi kvalifikációban érdekelt másik magyar, a táblára 259-edikként épphogy felfért Valkusz Máté vasárnap utazott el Londonba, ahol 15 óra körül a korábbi top 200-as Nicola Kuhn (246.) ellen kezd. A német és a magyar játékos a 2018-as budapesti challenger-versenyen már összecsapott egymással, akkor - a 2016 és 2021 között spanyol színekben versenyzett - Kuhn 6:2, 7:5-re győzött.

A főtáblára jutásért három mérkőzést kell nyerni a selejtezőben. A női kvalifikáció sorsolását - melyben Jani Réka és Babos Tímea is érdekelt - hétfőn (ma) rendezik.

Eredmény:

selejtező, 1. forduló:

Piros Zsombor-Mats Moraing (német, 10.) 6:2, 6:0

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)