Jump to content

Wimbledon - Ribakina a női bajnok

2022. 07. 09. 17:53

A kazah Jelena Ribakina nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a tunéziai Onsz Dzsabőrt.

A váratlan szereposztású fináléban két újonc lépett pályára, ugyanis sem Onsz Dzsabőr, sem Jelena Ribakina nem vívott még Grand Slam-döntőt, és eddig csak a legjobb nyolcig jutottak el a kiemelt viadalokon. A tunéziai játékos első afrikaiként és arab országbeliként lehetett GS-bajnok, Londonban pedig először szerepelt a döntőben arab és kazah teniszező is. Olyan szempontból is történelminek számított a szombati meccs, hogy az 1968 óta íródó "open érában" - azaz a profik beengedése óta - először állt két olyan játékos a wimbledoni fináléban, akik előzőleg még nem érezték meg egy GS-döntő légkörét.

A 27 éves Dzsabőr - aki második a világranglistán - mindössze két szettet vesztett a döntőig londoni menetelése során, és utóbbi 24 mérkőzéséből csak kettőt bukott el. Eközben megszerezte a berlini és a madridi verseny trófeáját is, és füvön az idei 11 meccsén veretlen maradt.

A négy évvel fiatalabb Ribakina januárban finalista volt Adelaide-ben, azóta viszont egyetlen negyeddöntőig jutott el Indian Wellsben. A moszkvai születésű teniszező 2018 óta kazah színekben szerepel, így rá nem érvényes az orosz és fehérorosz játékosokra vonatkozó kizárás az idei wimbledoni bajnokságról.

Ami a két döntős egymás elleni mérlegét illeti, az észak-afrikai 2-1-re vezetett úgy, hogy mindhárom összecsapásukra kemény pályán került sor.

A százéves centerpályán rendezett fináléban Dzsabőr 15 perc alatt 3:1-re elhúzott, és a sokat rontó kazah a nyitószett hajrájában még egyszer elbukta az adogatását, így 33 perc alatt a tunéziai került játszmaelőnybe. A folytatásban nagy fordulat következett be, fokozatosan Ribakina került fölénybe, egyre-másra harcolta ki a bréklabdákat, 5:1-re meglépett, és második ászával lezárta a szettet.

Az utolsó felvonásban is a kazah brékelt először (2:0), Dzsabőr pedig egyre idegesebben küzdött, és dühösen kiabált-csapkodott egy-egy elvesztett labdamenet után. Ribakina 3:2-nél semmi-negyvenről fordított, ami végképp demoralizálóan hatott ellenfelére, aki rögtön elvesztette a szerváját, és innen már nem volt visszaút a számára. A fordulatos finálé 1 óra 48 percig tartott.

A pályafutása harmadik tornagyőzelmét begyűjtő Ribakina első Grand Slam-trófeája mellé 2 millió fontot (940 millió forint) kap.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)