Jump to content

Döcögősen kezdődik az év Nadal számára

2022. 12. 31. 16:01

Rafael Nadal szettelőnyről kikapott Cameron Norrie-tól, ennek is köszönhetően a párharc első játéknapja után Nagy-Britannia 2-0-ra vezet Spanyolország ellen az újonnan életre hívott tenisz United Kupán.

A 27 esztendős Norrie elmondta: korábbi négy találkozásuk alkalmával még játszmát sem nyert 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes riválisa ellen, így ezúttal azzal a céllal lépett pályára, hogy ez végre sikerüljön neki.

A jövő vasárnapig tartó ausztráliai viadalon a párharcok két női és két férfi egyesből, valamint egy vegyes párosból állnak. A körmérkőzéses szakaszt Brisbane-ben, Perth-ben és Sydneyben rendezik, mindkét helyszínen két csoport küzdelmei zajlanak. Mindegyik helyszínen a két csoportgyőztes játszik majd az elődöntőért, és a legjobb négy közé negyedikként a legjobb mutatóval rendelkező vesztes is bekerül. Az elődöntőkre és a fináléra Sydneyben kerül sor.

A tornán 15 millió dollárt osztanak szét, a győztesek a pénzdíj mellett 500 világranglistaponttal is gazdagodnak a férfi sorozatot szervező ATP és a női versenyeket összefogó WTA rangsorában.

 

Eredmények:

United Kupa (állások a párharcok első napja után):

A csoport, Perth:

Belgium-Bulgária 1-1

-------------------

David Goffin-Grigor Dimitrov 4:6, 5:7

Alison Van Uytvanck-Isabella Shinikova 6:1, 3:6, 6:3

A csoportban még Görögország szerepel.

 

B csoport, Brisbane:

Kazahsztán-Lengyelország 1-1

----------------------------

Tyimofej Szkatov-Daniel Michalski 7:6 (9-7), 6:2

Julija Putyinceva-Iga Swiatek 1:6, 3:6

A csoportban még Svájc szerepel.

 

C csoport, Sydney:

Csehország-Németország 2-0

--------------------------

Jiri Lehecka-Alexander Zverev 6:4, 6:2

Marie Bouzkova-Jule Niemeier 6:2, 7:5

A csoportban még az Egyesült Államok szerepel.

 

D csoport, Sydney:

Nagy-Britannia - Spanyolország 2-0

----------------------------------

Cameron Norrie-Rafael Nadal 3:6, 6:3, 6:4

Katie Swan-Nuria Párrizas Díaz 3:6, 6:1, 6:2

A csoportban még Ausztrália szerepel.

 

E csoport, Brisbane:

Brazília-Norvégia 2-0

---------------------

Beatriz Haddad Maia-Malene Helgo 6:4, 6:2

Felipe Meligeni Alves-Viktor Durasovic 6:3, 6:3

A csoportban még Olaszország szerepel.

 

F csoport, Perth:

Horvátország-Argentína 2-0

--------------------------

Borna Coric-Francisco Cerundolo 7:5, 6:4

Donna Vekic-Maria Carle 6:0, 6:4

A csoportban még Franciaország szerepel.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)