A riói botlást követően edzőtáltó Gyurta Dániel már a héten megkezdi a közös munkát új trénerével, Nagy Józseffel. A szakember a lehető legrövidebb idő alatt formába szeretné hozni az olimpiai bajnok klasszist.
A Londonban olimpiai ezüstérmes férfi kajaknégyes tagjai egyelőre még várják a NOB döntését, hogy 1000 méter avagy 500 lesz a jövőben a négyesek távja. Amennyiben marad az 1000 métere, úgy ok is együtt maradnak, jóllehet külön edzőkkel készülnek a jövőben.
A magyar úszók ezúttal is remekeltek a világkupában, most éppen a Japánban rendezett állomáson gyűjtöttek szemtelenül sok érmet.
Neymart egyszer már lenyűgözte, ugyan miért ne sikerülhetne begyűjteni a harmadik világbajnoki címét a freestyle-királynőnek?
A háromszoros olimpiai bajnok négy arannyal nyitott az úszók világkupa-sorozatának japán állomásán. Amúgy nem csak Hosszú öregbítette a magyar úszósport hírnevét, Kapás Boglárka 800-on nyert Japánban.
Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.
A pénteki négy arany- és egy ezüstérem után Hosszú Katinka szombaton öt aranyat és egy ezüstöt nyert a szingapúri rövid pályás világkupán. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszún kívül Jakabos Zsuzsannak is nagyszerű eredményt ért el, ahogy Kapás Boglárka is érmeket nyert.
Négy arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, a verseny első napján, amelyen Kapás Boglárka jóvoltából még egy magyar győzelem született.
Az olimpiai bajnok mellúszó klasszis felkészülését a jövőben Nagy József irányítja, aki a mellúszás szakmájában az egyik legnagyobb névnek számít. Gyurta a váltást azzal indokolta, hogy új impulzusokra van szüksége, ahogy például Hosszú Katinkának vagy Cseh Lászlónak.
A valaha volt egyik legnagyobb női teniszező, Martina Navratilova a mai napon ünnepli 60. születésnapját. A profi pályafutása során minden létező trófeát begyűjtő klasszis történelmet írt sok szempontból, nem csak sportszakmailag.
Visszavonult Anna Meares kétszeres olimpiai bajnok ausztrál pályakerékpáros. A klasszis úgy volt, hogy még két évig folytatja, ám végül a megterhelő felkészülést nem bírta és a visszavonulás mellett döntött.
A brit Mohamed Farah és a spanyol Ruth Beitia kapta idén az Év európai atlétája díjat.