A magyarcsapat 7 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárta a szegedi világkuptá, ezzel az éremtáblázaton az első helyen zárt.
50 nap, azaz 1200 óra, 72 000 perc és 4 320 000 másodperc múlva kezdődik a világbajnokság.
50 nap, azaz 1200 óra, 72 000 perc és 4 320 000 másodperc múlva kezdődik a világbajnokság.
Az ötödik alkalommal megrendezett eseménysorozat fővédnöke Litkey Farkas, tizenkétszeres Kékszalag-győztes, világbajnok vitorlázó.
Újabb nagynevű teniszező maradhat távol a Roland Garrostól, a női mezőnyből lassan elfogynak a sztárok, az esélyesek.
Chalmers nehéz döntést hozott meg, ám a hosszabb távú céljai miatt nem tehetett másként, és így a 2018-as Gold Coast-i – tehát hazai – nemzetközösségi játékokra összpontosít majd.
Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
A budapesti Duna Arénában megrendezésre kerülő vb-n az úszóversenyek július 23. és 30. között lesznek láthatóak. A viadalon összesen 42 számban osztanak érmeket.
A szerbek korábbi világelsője, valóban óriási nevet igazolt maga mellé.
A rutinos versenyző távolléte miatt átalakul a négyes és a páros is a nőknél.
A szombati két első, három második és egy harmadik hely után a vasárnapi döntőkben is remekeltek a magyarok.
A kajakos Bodonyi Dóra 1000 méteren, a kenus Balla Virág pedig 500-on nyert aranyérmet a portugáliai Montemor-o-Velhóba.