„Meghatódtam attól, hogy a szövetség nekem szavazott bizalmat, valahogy úgy érzem magam, mint 2012-ben, amikor a közgyűlés nagy szavazati aránnyal beválasztott a szövetség elnökségébe."
A férfiaknál magyar részről a világranglistán 163. Fucsovics Márton próbált szerencsét, de már a kvalifikáció első fordulójában búcsúzott, így a tavalyi US Openen elért első Grand Slam-főtáblája után ezúttal nem sikerült neki a bravúr.
Miklós Edit hatalmasat bukott a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó lesikló verseny edzésén, ami után mentőhelikopterrel vitték kórházba.
A lengyelek kétszeres olimpiai bajnoka, aki a december végi, január eleji Négysáncversenyen is a legjobbnak bizonyult, ezzel élre állt az összetettben.
A harminchárom éves, balkezes játékos tizenhét éve tartó profi pályafutása első tornagyőzelmének örvendhetett, miután a szombati döntőben két szettben jobbnak bizonyult a brit Dan Evansnél.
A csütörtöki után a pénteki női lesikló edzést is törölték a szervezők Altenmarkt-Zauchenseeben, így veszélybe került a szombati világkupafutam megrendezése, amelyen Miklós Edit is indulna.
A férfiaknál magyar részről a világranglistán 163. Fucsovics Márton próbált szerencsét, de már a kvalifikáció első fordulójában búcsúzott, így a tavalyi US Openen elért első Grand Slam-főtáblája után ezúttal nem sikerült neki a bravúr.
A kardozó olimpiai bajnok pályafutása során először, Hosszú Katinka viszont már ötödik alkalommal nyerte el az Év sportolója díjat. Hosszúék amúgy dupláztak, hiszen az Év edzője elismerést az olimpiai bajnok férje, Shane Tusup kapta.
A budapesti világbajnokság után szinte rögtön kezdetét veszi a rövidpályás világkupa sorozat, amelyet a legutóbbi idényben Hosszú Katinka uralt.
Hosszú mellett a riói olimpián szintén három aranyérmet szerzett Kozák Danuta, valamint Szász Emese, a férfiaknál pedig Cseh László és Imre Géza került még a legjobb három közé.
A magyar vitorlázó-legenda a táv 71 százalékát már megtette és jelenleg a top-10-ben jegyzik.
Elgondolkodott pályafutása folytatásán a kétszeres olimpiai bajnok szlovén alpesi síző, Tina Maze, noha októberben bejelentette, hogy a mostani lesz az utolsó szezonja.