Már csak 22 hajó van versenyben, miután kedden előbb a francia Kito De Pavant, majd honfitársa, az addig harmadik helyen haladó Sébastien Josse is feladni kényszerült a viadalt.
Mike Róbert és Vasbányai Henrik úgy döntött, hogy külön utakon folytatják. Előbbi marad a párosnál, utóbbi viszont inkább az 1000 méterre koncentrál a jövőben.
Három éremmel nyitott a magyar küldöttség a rövidpályás vb-n, ebből Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüstöt vállalt magára, míg Bernek Péter bronzérmet szerzett.
Magyarország legismertebb és legeredményesebb alpesi sízője szerint az olimpiai arany elérhető, ám nem csak magára gondol, hanem az utánpótlásra is.
Elváltak a 12-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező Novak Djokovics és edzője, Boris Becker útjai.
A valaha volt legjobb golfozó 15 hónapnyi távollét után indult ismét tornán és bizony voltak olyan pillanatok, amelyek során régi önmagára emlékeztetett, de persze voltak igen rossz megoldásai is. A hullámvasút ellenére a volt világelső bizakodó a játékával kapcsolatban.
Ahhoz képest, hogy eredetileg nem fekszenek neki az észak-amerikai pályák, Miklós Edit pályafutása talán legjobb hétvégéjét zárta Lake Louise-ban.
Öt hónapja tartó kihagyását követően még idén visszatér az egykori világelső Roger Federer.
A magyar vitorlázó továbbra is a 16. helyen halad a nyolcadik Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen.
A magyar kör a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriával szerepel, a résztvevők világranglista-pontokért is harcolhatnak majd.
Anand 2007 óta tartó uralmának 2013-ban az akkor 22 éves Magnus Carlsen vetett véget, aki egy évvel később megvédte címét Ananddal szemben, és most, 2016-ban az orosz Szergej Karjakinnál bizonyult jobbnak
"Most már sokkal jobban vagyok, akkor nagyon magam alatt voltam. Azért nehéz amikor gondolok rá, de az igazán neheze majd csak akkor jön, amikor megérkezik az igazi tél, amikor látom a többieket versenyezni."