Jump to content

Giro d'Italia - Ismét Valter csapattársa nyerte az üldözőverseny utáni sprintet, Peák 13.

2022. 05. 20. 18:12

A francia Arnaud Démare harmadik szakaszsikerét ünnepelte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, a 13. etapon a spanyol Juan Pedro López megtartotta első helyét az összetettben, Peák Barnabás pedig 13. helyen ért célba.

 

A mezőnyre pénteken a Sanremo és Cuneo közötti 150 kilométeres, kétcsillagos nehézségű táv várt, harmadánál egy harmadik kategóriás emelkedővel és 1450 méter szintkülönbséggel.

A szakasz tengerparton futó első részén ötfős szökést engedett el a mezőny, amelyből 35 kilométer elteltével az összetett negyedik helyéről váratlanul kiszállt betegség miatt Romain Bardet. A francia bringás hányt, mikor a viadal feladása után átült a DSM egyik csapatkocsijából a másikba.

A hegymenet elején öt perc volt az élboly előnye, ekkor Valter Attila (Groupama-FDJ) dolgozott a mezőny elején sprinter csapattársa, Arnaud Démare miatt. A hegytetőig 6 perc 40 másodpercre nőtt a különbség, ezt a tempót viszont kibírták a mezőnyben a sprinterek, akiknek a csapatai a lejtmenetben vállalták az üldözést. A záró harminc kilométerre szét is szakította a mezőnyt a magas tempó, ennek köszönhetően azonban folyamatosan közeledtek a négyfősre zsugorodott élbolyhoz. A francia Nicolas Prodhomme, a holland Julius van den Berg és Pascal Eenkhorn, valamint az olasz Mirco Maestri négyesét őrült üldözés végén, 700 méterrel a cél előtt érték utol.

A mezőnyhajrában - immár harmadszor az idei Girón - a ciklámen trikós Démare bizonyult a leggyorsabbnak, meghálálva ezzel csapata egésznapos munkáját. Második a tavalyi Tour de Hongrie kaposvári nyitóetapján és Tatán is diadalmaskodó német Phil Bauhaus, harmadik az olasz körverseny harmadik szakaszán Balatonfüreden diadalmaskodó brit Mark Cavendish lett. Peák Barnabás - immár önmagáért sprintelve - a 13. helyet szerezte meg, Fetter Erik (EOLO-Kometa) egy, Valter közel nyolc percet kapott.

Az összetett élén továbbra is a spanyol Juan Pedro López őrzi rózsaszín trikóját.

Cuneóban ott volt nézőként az Európa-bajnok, Párizs-Roubaix-győztes Sonny Colbrelli, aki március 21-én, a katalán körverseny nyitószakaszának végén, a célba érkezés után összeesett és újra kellett éleszteni, majd április végén szívritmusszabályozót kapott.

Eredmények:

13. szakasz, Sanremo-Cuneo, 150 km:

1. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) 3:18:16 óra

2. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) azonos idővel

3. Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl) a. i.

...13. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) a. i.

...83. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 1:04 perc hátrány

...135. Valter Attila (Groupama-FDJ) 7:44 p h.

Az összetett élcsoportja:

1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 54:37:23 óra

2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) és Joao Almeida (portugál, UAE) 12 másodperc hátrány

...46. Valter 42:24 perc hátrány

...89. Fetter 1:31:38 óra hátrány

...124. Peák 2:12:17 ó h.

Szombaton a Santena és Torino közötti 147 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.

 

 

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)