Jump to content

Világsztárral edzett Fucsovics Márton

2016. 12. 22. 22:16

Négy napon keresztül a svájci Stan Wawrinkával edzett a teniszező Fucsovics Márton. A Szabolcs Online-nak adott nyilatkozatában a világranglista 158. helyén álló magyar játékos elmondta, hogy edzője, Sávolt Attila, valamint a háromszoros Grand Slam-győztes trénere, Magnus Norman egyeztette le a programot, így hétfőtől csütörtökig Genfben készülhetett a világ jelenlegi negyedik legjobb játékosának tartott teniszezővel. 

„Naponta kétszer edzettünk együtt, illetve csütörtökön már csak egy háromórás foglalkozás szerepelt a programban. Wawrinka kérésére többnyire pontra játszottunk, és persze számoltuk is az eredményt. Hogy nyertem-e szettet? Igen, többet is. Kedden és szerdán is, a csütörtöki négy játszmából pedig az első hármat én nyertem 6:4, 6:4, 6:1-re, a negyediket pedig ő 7:5-re. Ez nem jelenti azt, hogy jobb teniszező lennék nála, sőt… Sokkal inkább a fáradtság jeleit láttam rajta” – idézte a honlap Fucsovicsot.

A nyíregyházi játékos kiemelte, a felkészülés kezdete előtti öthetes pihenő jót tett a térdének, amely már sokkal jobb állapotban van, mint korábban.

„December huszonnyolcadikán utazom Ausztráliába, ahol a program az ideihez hasonló módon alakul, vagyis Happy Valley-ban játszom az Australian Open előversenyét” – tette hozzá.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)