Jump to content

Kerékpár: visszavonul a kerékpáros lovag

2016. 12. 28. 17:39

Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Sir Bradley Wiggins, ötszörös olimpiai bajnok kerékpáros. A 36 éves versenyző szerdán a közösségi médiában számolt be döntéséről, amelyet már az augusztusi, riói olimpián előrevetített. Wiggins hazája legsikeresebb olimpikonja, ám nem biztos, hogy dicső lesz a visszavonulás, ugyanis pár hete vizsgálatot indítottak ellene és csapata  Team Sky ellen, mert a 2011-es Critréium Dofiné verseny alatt egy gyanús csomagot "utaztattak" ide-oda, amely a csapat szerint Fkuimucil, mások szerint dopping volt. 

 

„Szerencsés vagyok, hogy megélhettem az álmomat, megvalósíthattam a gyerekkori vágyaimat” – írta közleményében Wiggins. Hozzátette, az elmúlt mintegy húsz évben példaképei ellen versenyezhetett. „A kerékpározás adott nekem mindent.”

Wiggins pályán szerzett három olimpiai bajnoki címet, majd átnyergelt az országúti szakágra, amelyben négy éve, Londonban nyert időfutamot – ezt követően ütötték lovaggá –, és a Tour de France-on sem talált legyőzőre, ezután visszatért a pályára.

A Wiggins, Edward Clancy, Steven Burke, Owain Doull összeállítású együttes az ausztrálok elleni riói döntőben 3:50.265 perccel világcsúcsot döntött 4000 méteren. Wiggins így sorozatban ötödik olimpiáján állhatott dobogóra, nyolc érmével pedig a legtöbb medált gyűjtő brit olimpikon lett.

A visszavonulás ugyanakkor nem biztos, hogy dicső lesz, ugyanis pár hete vizsgálatot indítottak ellene és csapata  Team Sky ellen, mert a 2011-es Critréium Dofiné verseny alatt egy gyanús csomagot "utaztattak" ide-oda, amely a csapat szerint Fkuimucil, mások szerint dopping volt. 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)