Jump to content

Sarapova jól szórakozott eltiltása alatt is

2017. 03. 29. 13:40

Doppingeltiltása alatt is sűrű volt a programja Marija Sarapovának, az oroszok teniszsztárjának, aki áprilisban versenyezhet ismét. A volt világelső könyvet írt, az NBA első emberénél töltötte gyakorlatát és azt is megemlítette, hogy soha ennyi alkoholt nem ivott, mint a kényszerszünet alatt. 

 

A tavaly januárban lebukott volt világelső egy kaliforniai konferencián elmesélte, hogy stratégiai menedzsmentet hallgatott a Harvard Egyetemen, vállalatvezetést tanult egy londoni reklámügynökségnél, egy hétig az NBA-t irányító Adam Silver mellett hospitált, a Nike tervezőinél is eltöltött egy hetet, saját márkás édesítőszerét reklámozta, és szeptemberben megjelenő önéletrajzán is dolgozott.

„Megtanultam, hogy az élet tenisz nélkül is elviselhető. Az elmúlt négy hónapban viszont már keményen edzettem, mert nagyon erős bennem a motiváció, és Stuttgartban a lehető legjobbamat akarom nyújtani” – jelentette ki a 29 éves játékos, hozzátéve, pályafutásának vége már közelebb van, mint az eleje, de a saját elképzelései szerint kíván visszavonulni, nem pedig egy eltiltás miatt.

Az ötszörös Grand Slam-bajnok szabadkártyát kapott az április 24-én kezdődő stuttgarti salak pályás viadalra, amelyet 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is megnyert. Mivel büntetése csak április 26-án jár le, a torna első két napján a csarnokba sem léphet be.

A nemzetközi sportági szövetség júniusban két évre tiltotta el az orosz sztárt meldonium használata miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban októberben 15 hónapra enyhítette a büntetését.

Sarapova az elsők között bukott meg a 2015 december végén tiltólistára került meldoniummal. Doppingtesztje tavaly januárban, az Ausztrál nemzetközi bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, hogy a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)