Jump to content

Vizes vb: Hosszú Katinka titkolózik

2017. 07. 06. 09:10

Közeleg a budapesti vizes világbajnokság, ám hivatalos forrásból még senki sem értesült arról, hogy a vb legnagyobb hazai sztárja, Hosszú Katinka mely számokban méretteti meg magát. Az Index ugyanakkor megtudta a listát, ám az érintettek még nem erősítették meg a lap értesüléseit. 

 
 

Hosszú Katinka szerda délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy új megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb úszósportmárkájával, az Arenával. Az eseményen mutatták be az Iron Lady vadonatúj kollekcióját, amelyen Katinka tervei alapján megálmodott fürdőruhákon és kiegészítőkön a piros és a fekete színek dominálnak.

Természetesen kikerülhetetlen téma volt a vizes-vb is, és bár hiába járt le a nevezési határidő, Hosszú Katinka nem árulta el, mely számokban áll majd rajtkőre. Sós Csaba szövetségi kapitány ugyanakkor az edzőbizottság ülése után az Indexnek elmondta, hogy Hosszú Katinka 200 és 400 méter vegyesen, 100 és 200 méter háton, 200 gyorson és 200 pillangón indul, a váltók összeállításai pedig majd a versenyek közben alakulnak ki.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mt4sport.hu / Fotó: mti)