Jump to content

Vívás: Szatmáriék elődöntőbe jutottak!

2017. 07. 24. 14:03

A magyar férfi kardcsapat bejutott az elődöntőbe a lipcsei vívó-világbajnokság hétfői versenynapján, miután a nyolc között három tussal verte az iráni együttest.

 

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású válogatott a Guatemala elleni könnyed sikerrel kezdett, majd a fehéroroszok elleni nehéz győzelemmel folytatta szereplését a vb-n. A negyeddöntőben sokáig kézben tartotta a meccset, a végén azonban ismét Szilágyi kiváló zárása kellett a sikerhez.

Az iráni együttest nem lehetett lebecsülni, hiszen az olimpiai negyedik Mojtaba Abedini és a Lipcsében egyéniben negyeddöntős Ali Pakdaman is ott volt a soraiban. Utóbbi nyitásként egy tussal le is győzte a friss egyéni vb-aranyérmes Szatmárit, Szilágyi azonban második emberként már három tus előnnyel adta át Gémesinek a pástot, aki Abedinivel 5-5-öt vívott.

Ezek után a magyarok biztosan vezettek, a hetedik asszót követően már 35-30 volt az állás, Szatmárinak azonban nagyon nem jött ki a lépés Abedini ellen (4-10), s Szilágyinak 39-40-es hátrányból kellett kezdenie. A kétszeres egyéni olimpiai bajnok azonban nem ijedt meg, magabiztosan vívott, Pakdaman pedig nem tudott vele mit kezdeni, így a magyar együttes 45-42-re győzött. 

Az elődöntőben az olasz válogatottal csap össze a magyar csapat.
Eredmények:
férfi kard, csapat (a vb honlapja alapján):
    a 32 között:
Magyarország-Guatemala 45-13
    a 16 között:
Magyarország-Fehéroroszország 45-43
    nyolcaddöntő:
Magyarország-Irán 45-42
Olaszország-Franciaország 45-30
Koreai Köztársaság-Románia 45-32
Egyesült Államok-Oroszország 45-38

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)