Jump to content

Giro d'Italia: történelmi triplával csalogatják Froome-ot

2017. 10. 05. 06:28

A Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny igazgatója, Mauro Vegni azt szeretné, ha az idén a másik két nagy háromhetes viadalon győztes Chris Froome ott lenne jövőre az izraeli rajtnál.

 

 

„Meg kell, hogy legyen benne a vágy a történelmi triplázásra” – utalt Vegni arra, hogy mióta 1995-től a Vueltát a Tour de France után rendezik, még senkinek nem sikerült egymás után mindhárom körversenyt megnyernie.

Két olyan kerekes van, aki a régi lebonyolítási rendszer szerint – akkor a Vueltával indult a szezon, majd azt követte a Giro, és a Tour – egymás után legalább három körversenyt nyert: a belga Eddy Merckx 1972–1973-ban sorozatban négyszer, míg Bernard Hinault 1982–1983-ban háromszor ünnepelhetett elsőséget.

„Dolgozunk rajta, hogy Chris ott legyen a jövő évi verseny rajtjánál. Beszélni fogunk vele, az erőnléti edzőjével és a menedzserével is” – tette hozzá Vegni, aki azonban jelezte, nem fognak rajtpénzt adni a britnek csak azért, hogy részt vegyen az Girón. Korábban, 2009-ben az akkori versenyigazgató, Angelo Zomegnan nagyjából egymillió dollárt fizetett az azóta szinte minden címétől megfosztott amerikai Lance Armstrongnak, hogy rajthoz álljon pályafutása egyetlen Giróján.

Froome indulása több szempontból is kétséges. Egyrészről a négyszeres Tour-győztes brit számára a fő cél jövőre az ötödik diadal, ugyanis ha ez sikerül, utoléri az örökranglistán egyaránt öt sikerrel élen álló Merckx, Hinault, Jacques Anquetil és Miguel Indurain négyest. Másrészről a Girón gyakran hóban, hidegben, tekernek a kerekesek, Froome pedig sokkal jobban kedveli a meleg időjárást.

Merckxen és Hinault-on kívül további négy olyan kerékpáros van – Jacques Anquetil, Alberto Contador, Felice Gimondi, Vincenzo Nibali –, aki mind a három nagy körversenyt megnyerte, Froome pedig ehhez a társasághoz csatlakozhatna a rózsaszín trikó megszerzésével.

A Giro d'Italiát jövőre május 4. és 27. között rendezik, az első három szakaszra Izraelben kerül sor. A verseny teljes útvonalát novemberben hozzák nyilvánosságra.

Froome esetleges újabb duplázási kísérletét segítheti, hogy a Tour de France a labdarúgó-világbajnokság miatt egy héttel később, július 7-én rajtol, s 29-ig tart.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)