Jump to content

75 éves a "Kannibál"

2020. 06. 16. 10:44

Szerdán ünnepli hetvenötödik születésnapját Eddy Merckx, a profi kerékpársport egyik legnagyobb alakja, az egyetlen bringás, aki mind a négy nagy országúti versenyen (Tour, Giro, Vuelta, vb) diadalmaskodott, aki példátlan módon háromszor is ugyanabban az évben nyerte meg a Tour de France-t és a Giro d'Italiát, és akiről még életében metróállomást neveztek el Brüsszelben.

Eddy Merckx 1945. június 17-én született a flandriai Meensel-Kiezegemben. A Brüsszel külvárosának számító Woluwe-Saint-Pierre-ben nőtt fel, ahol szülei élelmiszerboltot nyitottak. A hiperaktív, állandóan mozgó kisfiú első kerékpárját háromévesen kapta, és bár több sportot is kipróbált, képletesen szólva ettől kezdve le sem szállt a nyeregből. Tizenhat évesen indult első amatőr versenyén, egy évvel később már korosztályos belga bajnok volt, 19 évesen megnyerte az amatőr világbajnokságot, húszévesen pedig már a profik között versenyzett.

Első nagyobb országúti versenyét 1966-ban nyerte, a következő évben aranyérmet akasztottak nyakába az országúti kerékpáros világbajnokságon, a vb-t 1971-ben és 1974-ben is megnyerte. A Tour de France-on először 1969-ben indult és rögtön győzött is. Hat szakaszt nyert, köztük a legnehezebb hegyi etapot is, ahol előnyét folyamatosan növelve nyolc perccel a többiek előtt ért célba. A párizsi befutó után nemcsak az összetett győztesnek járó sárga trikót ölthette magára, hanem a pontversenyben diadalmaskodónak járó zöldet és a legjobb hegyi menőnek járó pöttyöset is - a triplázás sem azelőtt, sem azóta nem sikerült senkinek.

Az 1970-es Touron a zöld trikót néhány ponttal elveszítette, de ahogy az összetettet, úgy a "hegyek királya" címet is megnyerte, pedig a Pireneusokban gyomorgörcsök kínozták, az egyik különösen nehéz szakasz után oxigénsátorba kellett fektetni. Ebben az évben ismét történelmet írt: az olasz körversenyen, a Girón (ahol 1969-ben vezető helyzetben, doppingra hivatkozva kizárták) sérült térddel, kilenc szakaszgyőzelmet aratva ugyancsak győzött. Erre addig 1964-ben a francia legenda, Jacques Anquetil volt képes, akinek teljesítményét akkor megismételhetetlennek nevezték. Mercx alaposan rácáfolt a szakértőkre, hiszen még kétszer (1970,1972) nyerte meg ugyanabban az évben a két legrangosabb viadalt.

Az 1971-es Touron óriási párharcot vívott a spanyol Luis Ocanával, aki egy hegyi szakaszon teljesen váratlanul visszatámadta, és végül kilenc percet vert rá. Merckx mindent megtett, hogy lefaragja hátrányát, de végül egy szerencsétlen baleset döntött: a Pireneusok egyik lejtőjén mindketten buktak a szakadó esőben, és a spanyol nem tudta folytatni a versenyt. Merckx nem örült, hogy így vette át a vezetést, ezért másnap nem is húzta magára a sárga trikót. Az 1972-es verseny újra kettejük párharcáról szólt, de a küzdelem ismét idő előtt dőlt el: a spanyol a hegyekben újra bukott, defektet kapott, két hét múlva pedig a tüdejét megtámadó fertőzés miatt fel kellett adja a versenyt. Merckx - sorozatban negyedik győzelme után - 1973-ban kihagyta a Tourt (szerződése szerint az olasz és a spanyol körversenyen kellett indulnia, és három verseny már neki is sok lett volna), de 1974-ben visszatért, és ha nem is olyan meggyőző fölénnyel, mint korábban, de ötödik elsőségét is begyűjtötte.

Az 1975-ös körversenyen Franciaországban már csak ellendrukkerei voltak, a gallok büszkeségét ugyanis sértette volna, ha nemzeti hősük, Jacques Anquetil rekordját megdöntve Merckx hatszoros győztes lesz. Olyannyira elfajultak az indulatok, hogy a leghosszabb, 260 kilométeres etapon egy néző vesén vágta a belgát, és tettéért csak jelképes, egy frankos büntetést kapott. Az egyre jobban fáradó Merckx az Alpokban elesett, eltörte az állcsontját, megsérült a térde és a csípője, de nem adta fel, és végül második lett.

Fanatikus győzni akarása, olykor már a fair play határát súroló kíméletlensége miatt a sajtóban Kannibál néven emlegették, mert minden vetélytársát "felfalta". Pályafutása során 1585 viadalon indult és 525-öt megnyert, újoncként 24, amatőrként 56, a hivatásosok táborában 445 versenyen végzett az élen. A három nagy körverseny közül ötször nyerte meg a Tour de France-t és ugyancsak ötször a Giro d'Italiát, egyszer, 1973-ban pedig a Vuelta a Espanát. A Touron a mai napig az övé a legtöbb, szám szerint 34 szakaszgyőzelem és ő viselte a leghosszabban, 96, illetve a "félszakaszokkal" együtt 111 alkalommal a sárga trikót. Három profi világbajnoki aranyérme mellett 1972-ben egyórás világrekordot is felállított 49,431 kilométerrel. Ezt a csúcsot csak 1984-ben döntötték meg, mára pedig már közel 53 kilométerre tornászták fel, de Merckx még nem a mai szupertechnikával készült kerékpárt tekerte.

1978-ban visszavonult és kerékpárgyártásba fogott, a Merckx-gépek nagy sikernek örvendenek. 1986-tól 1996-ig a belga országúti kerékpáros válogatott vezetőedzője volt, kerékpárosversenyek szakértő tanácsadásával, szervezésével és helyszíni tudósításával is foglalkozik.

A sportágat 13 évig domináló belga versenyzőt 1999-ben az évszázad kerékpárosának, 2000-ben a 20. század legjobb országúti kerékpárosának választották meg. Hazájában nemzeti intézménynek számít, 1996-ban bárói rangot kapott, ő lett az évszázad belga sportolója, Brüsszelben 2003 óta metrómegálló viseli a nevét, szülővárosában szobra áll, Franciaországban, Tours közelében kerékpáros stadiont neveztek el róla. A kerékpáros legenda 1967-ben az amatőr válogatott edzőjének lányát vette el, két gyermeke közül az egyik szintén profi kerékpáros lett.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)