A szépséges úszónő az ötödik vilgágbajnokságán vesz részt.
Magyarország történetének legnagyobb és legfontosabb sporteseménye egy nap múlva veszi kezdetét.
Hosszabb kihagyáson gondolkozik a korábbi világelső Novak Djokovics, aki sérülés miatt búcsúzott a wimbledoni tenisztornától.
A FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság pénteki megnyitója miatt számos lezárásra, terelésre, forgalomkorlátozásra kell készülni a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A magyar csapat versenyzőinek nyakába remélhetőleg ezekből az érmekből kerül a lehető legtöbb.
A budapesti vizes világbajnokság hivatalos honlapja készített interjút az esemény sportigazgatójával, aki kommentátori munkáját ideiglenesen megszakítva tért vissza egykori szerelméhez, az úszáshoz.
A szervezők két képet is közzé tettek a nyíltvízi úszás résztvevőinek terepéről.
A szurkolókról sem feledkeznek meg a szervezők, lesz szurkolói zóna nem kevesebb, mint három!
A vb fő helyszíne, a Duna Aréna a XIII. kerületben található
Bienerth Gusztáv, szerint "két világbajnoki címet már ki lehet adni", hiszen a Duna Aréna felépülése, illetve Budapest felkészülése is rendkívül rövid idő alatt, magas világszínvonalon sikerült.
Djokovic és a férfi címvédő, Andy Murray is kiesett.
Marcel Kittel idén már ötötdik etapsikerét ünnepelhette..